in ,

Ez cumi – Hatalmas pofont kapott Weber Brüsszelben

Sajtóértesülések szerint nem lesz meg a magyar választókat lenéző Manfred Weber többsége

Sajtóértesülések szerint nem lesz meg a magyar választókat lenéző Manfred Weber többsége, miután a szociáldemokraták és a liberálisok is jelezték, hogy nem támogatják a néppárti csúcsjelöltet.

 

Financial Times értesülései szerint az Európai Néppárt utáni második, illetve harmadik legnagyobbnak számító képviselőcsoport vezetői, Iratxe García Pérez és Dacian Colos szerdán megüzente, hogy még ha az Európai Tanács végül őt is jelölné, akkor sem támogatnák Webert a parlamenti szavazáson. Hasonlóról számolt be a Le Soir című belga lap egyik újságírója is a Twitteren, aki Philippe Lambertsre, a zöldpárti EP-frakció társelnökére hivatkozva azt írta, hogy a négy „EU-párti” csoport vezetőinek csütörtök reggeli találkozóján García és Ciolos hivatalosan közölte, hogy Weber nem számíthat a voksaikra.

Ez lényegében azt jelenti, hogy elenyészett Manfred Weber esélye, hogy ő legyen az Európai Bizottság következő elnöke.

Eközben ismét összeültek Brüsszelben a néppárti, a szociáldemokrata, illetve a liberális pártcsaládot képviselő uniós tagállami állam- illetve kormányfők, de konkrét eredménye egyelőre nem látszik a „pozitív, konstruktív szellemben zajló” tanácskozásnak.

Az FT értékelése szerint a fejlemények válaszút elé állítják az Európai Néppártot: vagy minden áron kitartanak Weber mellett, és blokkolnak minden megállapodást mind az Európai Tanácsban, mind az Európai Parlamentben, vagy „taktikai visszavonulót” fújnak, és megpróbálják egy másik jelöltjüket elfogadtatni a brüsszeli testület élére. Amennyiben utóbbi opciót választják, akkor még elképzelhető a kompromisszumos megoldás tető alá hozása a csütörtökön kezdődő EU-csúcson – húzták alá.

(Sümeghi Lóránt, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Döbbenet – Egy utassal szelfizhetett a Viking kapitánya a Hableánnyal való ütközéskor

Tarlós: Nekem Kálmán Olgáról leginkább semmi nem jut eszembe