Az Európai Parlament a kétezer-tízes években immár harmadszor tartott Magyarország-napot, s noha a plenáris ülés kínosan foghíjas volt, nemcsak hazánk permanens támadóinak, de a „védelemnek” is nyilvános fórumot teremtett. Márpedig nehezebb úgy arcátlanul és tendenciózusan hazudozni rólunk, ha az egész vitát láthatja-hallhatja az európai polgár, nem csupán a manipulatívan kiragadott részleteket.

A virtus a latin eredetiben nemcsak hősködést vagy legénykedést, hanem erényt is jelent. Ez pedig fontos a felületes és cinikus XXI. században is: a brüsszeli purparlé legalább annyira szólt az unió vitatható erkölcséről, mint nyers erőpolitikai kérdésekről. A magyar internacionalisták az évszázados makacs hagyományaikat szeretnék változatlanul átmenteni az unióba – ezért Orbán és az őt megválasztó ország (mellékesen a szülőhazájuk) a fő ellenségük.

Az Európai Bizottság alelnöke, Frans Timmermans e vérszomjat nem igazán csillapította, hiszen – miközben a lopakodó jogkiterjesztő Brüsszel megállítását emlegető kampányon láthatólag megsértődött – el kellett ismernie, hogy a magyar kormány fogékony a párbeszéd iránt, hajlandó a félreértéseket, nézetütközéseket párbeszédben feloldani. Sőt, ez az alapjogok dolgában rendre meg is történt. Nem is érti, miért nem fogadjuk el azt az elenyésző migránskvótát, s miért nem retirálunk a Soros-birodalommal szemben! S miközben az unió nem tűri az embercsempészetet, az NGO-embercsempészekre „nincs bizonyíték”…

Orbán szerint a méltányosság nem országméret függvénye, de azért nagyon jól tesszük, ha a jogi megközelítés mellett kardoskodunk a politikai megközelítéssel szemben. Ráadásul az európai virtus a tét: megreformálható-e az unió a bizalom visszaszerzése érdekében, vagy bele kell törődni a kínosan alacsony hatékonyságba? Akik a Fidesz néppárti vagy hazánk uniós kizárásáról ábrándoztak, lassan ébredezhetnek: a kommunista mintájú szalámitaktika attól még nem hatékony, hogy tetszetős celofánba csomagolják. Magyarország pedig nem távozik önként: a kormányfő sajtótájékoztatón hárította el Nigel Farage meghívását a brexitklubba. Furcsa is lenne, hiszen a magyarok bő kétharmada uniópárti: mi vagyunk ebben az éllovasok, bár nyilván egy mostaninál erényesebb unió lebeg a lelki szemeink előtt.

Ettől persze még előfordulhat, hogy virtusos hazánkat „gyilkosságért elítélik, miközben az áldozat él”. Paradox módon Magyarország védi a közös európai vívmányokat, a bizottság pedig proaktívan támadja azokat. A néppárti Manfred Weber (miközben arra jutott, hogy Orbán soha nem tért le a néppárti útról) szembeállította a bürok­ratákat a választott politikusokkal – de vajon a biztosok melyik halmazba tartoznak? A plenáris hangzavarban Gianni Pittella már az unión kívül látja a magyarokat, az egyre aggasztóbb elmeállapotú Guy Verhofstadt pedig Márai-, Kertész- és Konrád-könyvek égetését vizionálja a Kossuth térre. Nála minősítettebb eset csak a szégyenpadozó-hazaárulózó Ujhelyi István, aki hasztalan küldözte szét a sok ezer e-mailt szülőhazája lejáratására.

„Az illiberális demokrácia az, amikor nem a liberálisok nyernek” – foglalta össze a fő gondot Orbán. „Soros György fényt kapott” – szólt egy másik tételmondat. Az évi egymilliós betelepítést szorgalmazó amerikai spekulánst csütörtökön Juncker bizottsági elnök és négy biztos fogadja. Orbán szerint szekuláris politika nem keveredhet szervesen a nem szekulárissal: ezért erkölcstelen Soros iszlamizáló hatású európai betelepítési terve. Frans Timmermans szerint pedig a CEU koronaékszer. Nem tudok másra gondolni: ezek szerint Soros Európa királya.