in ,

És nem képes leállni! Márki-Zay Péter újabb jelzője a vidékiekre: bunkók

Márki-Zay Péter minden nyilatkozatában, beszédében megpróbálja megosztani a társadalmat

 

Márki-Zay Péter minden nyilatkozatában, beszédében megpróbálja megosztani a társadalmat, egymás ellen hangolni az embereket. Folyamatosan arról beszél, hogy sok ostoba és bunkó ember él az országban, különösen vidéken, majd azzal próbál mentegetőzni, hogy ez a megállapítása nem mindenkire vonatkozik. Hogy kire nem vonatkozik? Saját magára, meg több polgármesterre – írja az Origó.

 

A baloldali jelölt egy december 12-i videójában – amikor magyarázni próbálta a migrációval kapcsolatos álláspontját – úgy fogalmazott:

ez ugyanolyan félreértés, kedves liberális barátaim, mint amikor a fideszesek azt állítják, hogy én a vidékieket bunkónak nevezem. Nem! Az, hogy vannak vidéken bunkók, az nem azt jelenti, hogy minden vidéki bunkó.

Azt már láttuk, hogy ez mit jelent Márki-Zaynál: azt, hogy saját magát és néhány másik polgármestert nem tekinti bunkónak – teszi hozzá az Origó.

Márki-Zay Péter magyarázkodása önmagában is azt mutatja, hogy

lenézi az embereket, hiszen alpári jelzőkkel illet egész társadalmi csoportokat, akikről úgy gondolja, hogy nem elég tájékozottak, vagy ahogy még nevezni szokta őket: tudatlanok, ostobák.

 

 

A baloldali jelölttől szinte minden héten lehetne idézni olyan mondatot, amelyben a vidékieket pocskondiázza.

Nevezte már a falusi embereket egyszerűnek, tudatlannak, de a legtöbbször ostobának.
A migrációt elutasító kormányzati álláspont kapcsán például azt mondta: rendkívül sok szerencsétlen, megtévesztett, tájékozatlan vagy ostoba ember emiatt fog a Fideszre szavazni.

 


 

A baloldal jelöltje már az október 23-i Békemenetre a fővárosba érkezőket is gyakorlatilag tudatlannak minősítette. Az ATV Egyenes beszéd című, október 25-i műsorában a kormánypárti rendezvényről azt mondta:

a Telexnek a videóját ajánlom mindenki figyelmébe, ott azért nemcsak arról van szó, hogy ez nem egy szeretet- és békemenet volt, hanem gyűlölködés, de az is látszik, hogy tényleg vannak olyanok, akiknek fogalmuk sincs róla, hogy hol vannak, buszokkal odavitték őket, tömeget demonstráltak, a polgármester kipipálhatta a házi feladatát.

Január utolsó vasárnapján a közösségi oldalán közzétett videóban a sajtótanácsadójával, Simon Andrással beszélgetett többek között arról, hogy több lap is felhívta a figyelmet az elmúlt hetekben arra, hogy a baloldal jelöltje eltörölné a rezsicsökkentést, hogy sürgősségi osztályokat, szülészeteket zárna be, vagy hogy támogatja a fizetős egészségügyet. 

Ennek kapcsán Márki-Zay elmesélt egy történetet, miszerint egy vidéki kocsmában is szembesítették egyik állításával, amire egyik aktivistája úgy reagált, hogy ott helyben fizet egymilliót, ha be tudják bizonyítani, hogy ezt mondta, mire visszakoztak beszélgetőpartnerei – olvasható az Origó cikkében.

Márki-Zay szerint ebből az következik, idézzük szó szerint, hogy

még egy vidéki kocsmában is meg lehet győzni ezzel embereket

Tehát a vidéki kocsmákba, presszókba betérő embereket vitaképtelen és buta embereknek állította be.

 

(magyarnemzet.hu)

 

Add tovább!

Saját hazájukból menekülnek ide! Egyre több holland betelepülő érkezik Magyarországra, és ezt mondják Hollandiáról: Hollandia már nem létezik, csak az EU egyik tartománya

Nem stadion – Zsigó Róbert: emelt összegű gyed és gyod érkezik a napokban