in ,

És akkor Kovács László bejelentette, hogy a DK felzabálhatja az MSZP-t – Az MSZP végnapjai…

Kovács elvtárs interjút adott a Magyar Hírlapnak (!)

Kész, vége. Ennyi volt. Most már biztos. Amit eddig sejtettünk, bizonyossá vált. Kovács László interjút adott a jobboldali Magyar Hírlapnak, ahol ugyan finoman fogalmazva „egyesülést” emlegetett a DK-val, de ez valójában az MSZP végét jelenti. Tehát az öreg kommunista Kovács László a DK-ba menekül, a pártot (MSZP) meg felszámolják?
Nagyon úgy tűnik.

Mi már csak egyvalamire leszünk kíváncsiak: Ujhelyi István pofájára, amikor ott Brüsszelben értesül arról, hogy dicső pártja nemes egyszerűséggel kifingik.

Na, hozok a szerkesztőségnek egy kávét, és szépen lassan elkortyolgatjuk, miközben az MSZP utolsó napjaira gondolunk…

 

mindenszo.hu

Oszd meg másokkal is!

Nyílt levél Hommonay Gergelynek – Na picinyem…

A Troll alaposan helyretette Trágár Blankát – Videó