Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Erasmus balhé – Navracsics Tibor kiakadt: az Európai Parlament zsarolása miatt nem haladnak a tárgyalások

0 megjegyzések 35 megtekintés

A magyar Országgyűlés által nemrég elfogadott szuverenitásvédelmi törvény, amelynek célja, hogy megakadályozza a politikai szervezetek külföldi forrásból történő finanszírozását, nem érinti az uniós források folyósítását – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a lengyel PAP hírügynökségnek adott interjújában. 

A miniszter felhívta a figyelmet, hogy az Európai Parlamentben jelenleg is tárgyalják azt a törvénytervezetet, amelynek célja, hogy az Európai Unió tagállamaiban működő nem kormányzati vagy politikai szervezetek gazdálkodása és adományozási politikája a lehető legátláthatóbb legyen.

Navracsics szerint hamarosan a hazánknak járó  kohéziós alapból megmaradt pénzek zárolását is feloldhatják. „Ami az újjáépítési alapot illeti, most kapjuk az első előleget. Meggyőződésünk, hogy ezután az újjáépítési alapból folyamatosan áramlanak majd a pénzek a projektekhez” – tette hozzá a politikus

A magyar egyetemeknek az Erasmus és a Horizont Európa programokban való részvételével kapcsolatos helyzet azonban jelenleg, úgy tűnik, zsákutcába jutott. „Sajnos a tárgyalások késő ősszel megrekedtek. Még mindig várjuk az Európai Bizottság válaszát a legutóbbi álláspontunkra, amelyet írásban küldtünk el.

Úgy látom, hogy tárgyalópartnereinknek az Európai Parlament politikai zsarolása alatt nincs bátorságuk további lépéseket tenni a probléma megoldása érdekében”

– mondta Navracsics.

 

 

(Mandi)

 

 

 

 

 

 

Legyél tájékozott, előzz meg másokat!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.