in , ,

ELKEZDŐDÖTT – Újabb svéd városban hív imára a müezzin péntekenként

A multikultinak hála a dél-svédországi Växjö városát péntekenként egyszer a müezzin imára hívó hangja tölti majd be

A multikultinak hála a dél-svédországi Växjö városát péntekenként egyszer a müezzin imára hívó hangja tölti majd be.

Hosszas vita után a helyi muszlim alapítvány elérte a közepes méretű város vezetésénél, hogy péntekenként egyszer engedélyezze a müezzin imára hívását – írja helyi lapokra hivatkozva a Local svéd kiadása.

Jó érzés, hogy a döntésben érvényre jutott a demokrácia – nyilatkozta Avdi Islami, a muszlim alapítvány szóvivője egy helyi keresztény lapnak, a Dagennek.

Az önkormányzat azonban szabályokat hozott arra vonatkozóan, hogy az imára hívás ne legyen túl zavaró. Az ének hangereje nem lehet magasabb 110 decibelnél a kültereken, és nem haladhatja meg a 45 decibelt a lakóépületekbe beszűrődő, azokon belül hallható zaj.

Mecset a svédországi Malmö városában.

Fotó: AFP

Svédország több településén is engedélyezték már a müezzin imára hívását. Stockholmban péntekenként szintén felhangzik a müezzin éneke, amely ezzel kezdődik: „Allahu akbar, Allahu akbar, Allahu akbar, Allahu akbar”. (Isten a legnagyobb, összesen négyszer). Karlskronában szintén felhangzik péntekenként az „Allahu akbar” – mindkét városban a helyi, zajterhelésre vonatkozó szabályokat betartva.

Ebben a sorban a legújabb Växjö mecsete. A müezzin imára hívását egyébként komoly politikai viták előzték meg, a téma azért is lett fontosabb, mint általában, mert Svédországban ősszel parlamenti választásokat tartanak.

Amikor a svéd Kereszténydemokraták országos vezetője megtudta, hogy a városban is felhangozhat a müezzin éneke, arra utasította a párt helyi politikusait, hogy akadályozzák meg a döntést, ám végül nem jártak sikerrel.

A vitába beszállt svédországi zsidó közösség is, amely meglepő módon kiállt a mecset és a müezzin imára hívó éneke mellett. A panaszokat ahhoz hasonlították, ahogyan a zsidósággal bántak az országban az 1700-as években – ekkor ugyanis a svédek nehezen fogadták be a kultúrájuktól idegen szokásokat.

A växjői muszlimok ragaszkodtak ahhoz, hogy a müezzin imára hívását el kell fogadnia a többségi társadalomnak.

Egy társadalomban el kell fogadni a különböző üzeneteket. Például én allergiás vagyok a kutyákra, de el kell fogadnom, hogy ők is a társadalom részei. Ugyanez a helyzet a vallással”

– nyilatkozta az alapítvány szóvivője a Dagennek.

 

(forrás: Bácskai Balázs, 888.hu)

Megunták a német cenzúrát – Saját hírközpontja lesz az AfD-nek

Masszív agyhalál – A DK nem akar kerítést, csak bevándorlást