in , ,

Elképesztő! Újabb brit iskoláról derült ki, hogy az Iszlám Állam nézeteit hirdeti

Újabb brit iskoláról derült ki, hogy az Iszlám Állam nézeteit hirdeti

Rengeteg olyan félhivatalos oktatási intézmény van a szigetországban, ahol az odajáró diákok agyát a szélsőséges nézetekkel mossák át.

 

Nagy-Britanniában rengeteg olyan oktatási intézmény működik, ahol a helyi imámok az iszlámról tanítják az oda járó diákokat. Sok ezek közül a teljes illegalitásban működik, legtöbb esetben pincékben és a házak egyéb eldugott szegleteiben. Mondani sem kell, hogy itt működnek a legnagyobb agymosodák, ahol az Iszlám Állam helyi vezetői arra nevelik a gyerekeket, hogy milyen jó dolog az elnyomó iszlám jog, a saría, és milyen szép dolog a dzsihád nevében meghalni.

A brit vezetés évek óta igyekszik bezáratni ezeket a helyeket több-kevesebb sikerrel. Tavaly októberben például a hatóságok bezártak egy engedélyek nélkül működő intézményt Kelet-Londonban, ahol radikális nézeteiket hirdették a helyi imámok, és egy hadsereget akartak a gyerekekből szervezni, akik így merényleteket hajthattak volna végre a brit fővárosban.

Több olyan hely is működik az országban, melyet a Daral Uloom Iszlám Iskola nevű radikális szövetség működtet. Ezeken a helyeken imámok új generációját képezték ki arra, hogy ne fogadják el a többi vallás létezését, szívből gyűlöljék azt, aki nem az iszlám vallás szerint él, továbbá azt magyarázták a gyerekeknek, hogy a nőknek sokkal kevesebb joga van, mint a férfiaknak. A brit oktatási hivatal, az Ofsted eddig több Dural Uloom-iskolát is kritizált a programja miatt.

A kép csak illusztrációFotó: AFP

A brit sajtó összesen 48 olyan intézményről tud, melyről bebizonyították, hogy a Dars-E-Nizami útmutatása alapján működik, mely az olyan szervezetek körében terjedt el szélsebesen, mint az afganisztáni talibán vagy az Iszlám Állam.

A férfiaknak joga van ahhoz, hogy megverjék és megerőszakolják a nőket, ez teszi boldoggá Allahot”

– mondták az egyik lányoknak fenntartott iskolában, hogy tudják a diáklányok, mi vár rájuk.

(Bokor Gábor, 888.hu)

Diplomáciai nagyüzem az uniós választás kampányának hajrájában

Nímandokkal találkozik a tenyérbemászó Márki Zay Washingtonban május 13-án – Orbán meg Trumppal