Támogatás
csütörtök, március 20, 2025
Támogatás
Támogatás

Elhunyt Szepesi György

0 megjegyzések 1 megtekintés

Szerdára virradóra rövid szenvedés után 96 évesen elhunyt Szepesi György – közölte a család a Nemzeti Sporttal.

Szepesi György 1922. február 5-én Friedländer György néven született Budapesten, édesapja a buchenwaldi koncentrációs táborban halt meg. Nem sokkal később, 1945-ben került a Magyar Rádióhoz, ahol riporterként, osztályvezetőként, bonni tudósítóként dolgozott. Közvetítéseire milliók emlékeznek. Londontól Londonig, azaz 1948-tól 2012-ig közvetített olimpiákról, míg a labdarúgó-világbajnokságokon 1954-től 2010-ig dolgozott.

S nem csak a mikrofon mögött alkotott nagyot: 1979 és 1986 között a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökeként tevékenykedett, 1982 és 1994 között a FIFA végrehajtó bizottságának tagja volt. MLSZ-elnökként döntő szerepe volt Puskás Ferenc 1981-es, első hazatérésében 25 éves emigráció után.

Pályája során sok díjat és elismerést elnyert, a FIFA Érdemrendjétől, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Olimpiai Érdemrendjétől (ezüst fokozat, 1995) a Pulitzer-emlékdíjon át (2002) a MLSZ életműdíjáig (2016).

Az Aranycsapat tizenkettedik játékosaként emlegették, erről korábban így nyilatkozott:

ez annak köszönhető, hogy végigkísértem a zsenik útját. Mert ha tizenkettedik játékos, a szövetségi kapitány Sebes Gusztávot inkább megilleti a titulus, meg mindenkit, aki valóban tett a sikerekért. Magyarán túlzásnak tartom a címet, de ha már adták – nem vagyok álszerény –, tisztelettel köszönöm.”

(forrás: Pörge Béla, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.