NOVÁK KATALIN: MEG KELL BECSÜLNI HAZÁNKBAN A FŐÁLLÁSÚ ANYÁKAT
A rendszerváltozás utáni időszak mulasztása, hogy még mindig nem becsüljük meg eléggé azokat a nőket, akiknek a hivatása, karrierje az anyaság – mondta Novák Katalin a Mandinernek adott, pénteken megjelent interjúban.
A Fidesz alelnöke szerint a főállású anyák az állam válláról is komoly terheket vesznek le, amit illene még jobban honorálni. Jogosnak mondta azoknak az édesanyáknak is az igényét, akik hosszú évek tanulása után szeretnék a tudásukat kamatoztatni, és nem akarnak teljesen elszakadni a munka világától több évre.
Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány támogatja a kisgyermek melletti munkavállalás lehetőségét, újabb bölcsődéket építenek, és már törvény garantálja a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségét. A következő évek leginkább meghatározó feladatának a demográfiai kérdés orvoslását nevezte.
Fotó: Kurucz Árpád
Az állam válláról is komoly terheket vesznek le
Szerinte a népességcsökkenés folyamatában ma már nem a fiatalok elvándorlásának van fő szerepe. Itt viszont egy érdekes szempontot is felvetett, amikor arra biztatta a fiatalokat, tapasztalják meg, milyen külföldön élni, hogy az ottani életet össze tudják hasonlítani a hazai viszonyokkal.
Például azzal, hogy Magyarországon ingyenes az óvodai ellátás, ingyenes vagy olcsó a gyerekek étkezése, továbbá a családok otthonteremtési kedvezményével (csok) önálló lakáshoz juthatnak a fiatalok.
Egy idén publikált, reprezentatív ifjúságkutatás szerint a fiatalok elsöprő többsége számára fontos a lakástulajdon – mutatott rá. Több mint 60 ezer család kapott eddig csok-támogatást, ami nagyjából egy 250 ezres közösséget jelent. A Fidesz alelnöke szerint a kormány gondolkodik azon, hogyan tudnák „a nagycsalád felé vezető úton a kisebb lépéseket is még jobban támogatni”.
A háromgyermekes Novák Katalin a kórházi és az otthoni szülés kérdéséről szólva úgy fogalmazott: az, „hogy ki hogyan szül, ez kizárólag az ő dolga, amíg a baba életét nem veszélyezteti”.
Teljes mértékben meg kívánják adni a szabadságot arra, hogy a szülésről és annak körülményeiről minden család szabadon dönthessen. Végezetül: el akarják érni azt is, hogy a szülészeteken ne betegként kezeljék az édesanyákat, és hogy a kórházi szülés intimitását biztosítsák.
MARADJON OTTHON
A magyarok továbbra is igen hagyományosan vélekednek az anyák családban betöltött szerepéről, és azt tartják a legmegfelelőbbnek, ha az anya a gyermekével hároméves koráig otthon marad – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népesség-tudományi Kutatóintézet erre vonatkozó felmérésének decemberben megjelent összefoglalójából.
Vagyis elmondható, hogy noha egy-egy konkrét, a kis-gyermekes anyák munkavégzésével kapcsolatos vélemény megengedőbbé vált 2009 és 2016 között (nőtt a bölcsődei ellátás, valamint annak a ténynek az elfogadottsága, hogy az anya a gyermek hatéves kora előtt munkába álljon), összességében alig történt elmozdulás.
(magyaridok.hu)