Támogatás
hétfő, március 24, 2025
Támogatás
Támogatás

Elegünk lett végre: tömegesen váltják vissza Ryanair-jegyeiket a magyarok

0 megjegyzések 12 megtekintés

Az utasok többsége visszavonta előzetes jegyvásárlását a Ryanairnél, mivel nem vállalják át az extraprofit adóját a cégtől – olvasható a Magyar Nemzeten.

A lap úgy tudja, hogy a Ryanair diszkont-légitársaság fogyasztóvédelmi eljárás alá vont, visszamenőleges árképzésére válaszul

a már kifizetett júliusi jegyek hatvan százalékát a cég által megadott csütörtöki határidőig az utasok lemondták, azaz inkább visszakérik az eredeti árat.

Mint ismert, a kormány által bevezetett extraprofitadót a Ryanair továbbhárította az utasokra, és visszamenőleg is mindenkire ráterhelt 3900 forintot (10 eurót)Válaszul a kormány fogyasztóvédelmi vizsgálatot kezdeményezett a légitársaság ellen. A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary „ostobaságnak” és „útszéli rablásnak” titulálta az extraprofitadót, Nagy Márton gazdasági miniszter válaszában közölte„Nem értjük a kettős mércét. Ha a Ryanair ugyanilyen adót például Németországban, Hollandiában, Svédországban és Franciaországban gond nélkül, jogkövető módon befizet – és ezzel kapcsolatban semmilyen problémát nem jelez – , miért épp a magyar eljárással akad gondja”.

 

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.