in ,

Ekkora balhé még nem volt – Hazugságot terjesztő, trágár balos portált is pénzelt Bajnai bizalmasának amerikai szervezete

„Cukor az élet, csak meg kell tanulni sz**ni” – írta korábban egy fiatal női politikusról az EzaLényeg.hu. Most nekik is jutott egymilliárd forint Korányi Dávid csapatától.

„Gyurcsány Anna önkéntesként segíti a rászorulókat a koronavírus-járvány idején. Édesanyja félti és nagyon büszke is rá” – méltatta Dobrev Klára DK-s EP-képviselőt és családját 2020 márciusában az EzaLényeg.hu nevű propagandaoldal a közösségi oldalán, ajánlva az erről szóló cikküket. Aztán íme egy másik poszt ugyanonnan, ezúttal Rácz Zsófia helyettes államtitkárról:

Cukor az élet, csak meg kell tanulni sz**ni.”

Ha csak ezt a két tartalmat egymás mellé tesszük, már kirajzolódik előttünk a gyurcsányista elfogultság és a vállalhatatlan vulgaritás, ami a nevezett, a 2019-es önkormányzati választás előtt „berobbant” portált alapvetően jellemzi. Anonim munkatársaik azóta is ilyen és ehhez hasonló tartalmakkal bombázzák a nyilvánosságot, az ellenzéki oldal, s korábban látványosan a Demokratikus Koalíció szekerét tolva. Az egyik mélypont alighanem az volt, amikor arról cikkeztek, hogy Gulyás Gergely kancelláriaminiszter összejött Rácz Zsófia fideszes képviselővel – a hazugságot végül jogerős bírósági ítélet mondta ki.

A Facebook-hirdetésekre súlyos összegeket költő, kampányok idején felpörgő portálról már korábban is sokat cikkeztünk, bemutatva a tulajdonosi hátteret, amely a volt MSZP-s komlói polgármester és országgyűlési képviselő, idősebb Páva Zoltán fián keresztül erősen kötődik Gyurcsányékhoz. Továbbá adatkezelőjén, a már szintén ismert DatAdaton keresztül Bajnai Gordonhoz és köréhez is. Ami eddig nem volt világos, az a finanszírozási háttér, ám azzal, hogy a Nemzeti Információs Központ most feloldotta a baloldalnak az Egyesült Államokból nyújtott kampánytámogatások körüli vizsgálat titkosságát, kicsit okosabbak lettünk.

Ebből ugyanis kiderül: a trágár propagandaoldal (pontosabban annak kiadója, az Oracolum 2020 Kft.) több mint egymilliárd forintnyi támogatást kapott az Action for Democracy nevű, Bajnai és Karácsony Gergely bizalmasa, Korányi Dávid által gründolt amerikai NGO-tól. Mégpedig az idei áprilisi választások előtt.

Mindebből az következik, hogy tanácsadói testületében többek között Francis Fukuyamával, Eleni Kounalakissal, Kati Martinnal és Timothy Ash-sal vigéckedő szerveződés egy olyan híroldalt pénzelt, aminek papírja van arról, hogy fake news-t terjeszt, illetve így ír egy 22 éves hölgyről: „Cukor az élet, csak meg kell tanulni szopni.” Hovatovább minden megnyilvánulásából egyértelműen kiderül, köze nincs az újságírói tevékenységhez vagy az objektivitáshoz, egyetlen célja, hogy politikai győzelemre vigye, hatalomba segítse a magyar baloldalt. Persze ez egyesek szerint maga a demokrácia melletti kiállás – szerintünk csupán nettó politikai ambíció.

Vagyis a honi demokráciáért aggódó, egyébként ezidáig a – „hibrid rezsimben” azért csak megválasztott – budapesti főpolgármester mellett zsíros állásban, közpénzen tengődő

Korányi Dávid csapata egy nettó balos pártpolitikai célokat szolgáló, trágár online felületet pénzelt.

Természetesen legalább ennyire aggályos lehet az az 1,8 milliárd, ami ugyancsak tőlük a Mindenki Magyarországa Mozgalom számára érkezett. S bár a hatpárti „kormányváltó” szövetség erről saját bevallásuk szerint nem tudott, mégiscsak az ő politikai ügyüket segítették ezzel külföldi forrásból. A gond az, hogy a magyarországi törvények szigorúan tiltják pártok külföldi finanszírozását.

Korányi és az egészet „leleplező” Márki-Zay Péter MMM-vezér persze tagad. Utóbbi szerint a feléjük guruló dollárok csak a „kultúraváltoztató kampányra” lettek elköltve, nem konkrét pártokra. Csakhogy ezt a kettőt bajosan lehet kettéválasztani, tekintve hogy MZP volt a hat párt közös kormányfő-jelöltje. Igaz, szerinte a pénzről azért igenis tudtak az érintettek, mert az bizony a kampányra ment (!), legalábbis a kampánymenedzsment intézte a költést, míg Ungár Péter és társai, köztük a DK (akik állítják, MZP kvázi a Fidesz ügynöke, hogy tovább bonyolítsuk) egy centet sem láttak belőle. Nem egyszerű. Ahogy az sem ahogy Korányi védekezik: „Nem a CIA által vezérelt gyíklények pénzéről van szó, hanem magyar diaszpórában élő állampolgárok donációjáról.” Hát ez így mindjárt más!

Ami pedig a „kultúraváltást” illeti, mint láthatjuk, az az EzaLényegnek küldött apanázs esetében ez a cél is kipipálható. Ja nem.

Közben könnyen lehet, hogy az egész lóvét eredetileg nem is Márki-Zaynak szánták a demokráciáért aggódó amcsik, hanem Korányi főnökének, Karácsony Gergelynek, akit mindenki a baloldali előválasztási hacacáré befutójának tartott, egészen addig, amíg nem lépett vissza váratlanul a hódmezővásárhelyi dumagép javára. Korábban ráadásul ő is gründolt egy álcivil szervezetet, a 99 Mozgalmat, melynek támogatói háttere azóta is homályos. Egy ideig ők is szerepeltek egyébként az A4D által a „csatatér államokban” támogatott szervezetek között, ám egyszer csak lekerültek onnan.

Pedig a kép így lenne teljes: az angolul ugyan nem tudó Karácsony, akit a nemzetközi sajtó egyenesen Orbán Viktor potenciális legyőzőjeként rajzolt körbe, itthon pedig a Telex politikai állatként azonosított, jobbkezén keresztül hozzáfér a nemzetközi liberális felvilág anyagi támogatásához, s a nevével fémjelzett civil szerveződés révén a dollárokat is be tudja gyűjteni. MZP félmilliárdot emlegetett, amikor átvette a stafétát, ám a pontos számot egyelőre nem tudjuk.

Csakhogy végül az MMM lett az új 99 Mozgalom, ami be tudta fogadni milliárdos nagyságrendű pénzügyi segélyt külföldről, mondván, ők nem párt, hanem civil szerveződés. Kicsit átlátszó, de a maga módján ravasz megoldás!

Annak politikai színezettől függetlenül aggályosnak kéne lennie, hogy napvilágra került a rég sejtett tény: a hatalomba készülő baloldalt nem pusztán szavakban és brüsszeli eljárások kieszközlésével támogatja a nemzetközi balliberális klientúra, hanem bizony súlyos pénzösszegekkel.

Mindezek után nehezen védhető álláspont, hogy Gyurcsányék nem külföldi érdekek zsoldjában állnak.

A donorok számára eközben az általuk pénzelt csapat totális sikertelensége, vagyis a befektetés kudarca mellett az is felettébb kínos, hogy miközben a közbeszéd tisztasága mellett, a gyűlöletbeszéd ellen szívesen szónokolnak, ez esetben egy nettó hazugságokat terjesztő, vállalhatatlanul trágár médiumot is finanszíroztak.

(Kacsoh Dániel, mandiner.hu)

 

 

 


 

[pj-news-ticker]

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

Guruló dollárok – Oszt’ miért nincs még Korányi elvtárs kiutasítva Magyarországról?

Elkezdte megalázni Magyarországot az EU és az USA – Akarjuk mi ezt? Kell nekünk ez a NATO és az EU?