in ,

Ejha! A Jobbik volt szakértőjéhez és áfacsaló bűnbandájához vezetnek a háromszázmilliós droglabor szálai – Videó

A Jobbik egykori rendvédelmi szakértőjéhez, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) volt alezredeséhez és milliárdos áfacsalási ügybe keveredett bandájához köthető az a két magyar férfi, akiket a napokban vett őrizetbe a rendőrség, miután a gyanú szerint egy háromszázmilliós droglabort működtettek Fejér megyében

A Jobbik egykori rendvédelmi szakértőjéhez, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) volt alezredeséhez és milliárdos áfacsalási ügybe keveredett bandájához köthető az a két magyar férfi, akiket a napokban vett őrizetbe a rendőrség, miután a gyanú szerint egy háromszázmilliós droglabort működtettek Fejér megyében – tudta meg a PestiSrácok.hu. A volt NNI-s főrendőr által irányított, egy feljelentés szerint a Jobbik korábbi erős emberét, Staudt Gábort is a soraikban tudó bűnszervezet ellen már egy közös lengyel-magyar nyomozócsoport is vizsgálódik, de egyelőre még mindenki szabadlábon van a most megfogott két férfit kivéve. Cikkünkből kiderül, hogy ők miként kapcsolódtak az áfacsaló bűnbandához, de a történetben a Borkai-botrányból ismert ügyvéd, Rákosfalvy Zoltán, valamint a kecskeméti maffiaper egyik elítéltje is felbukkan.

A múlt héten robbant a hír, hogy két magyar és egy szerb állampolgárságú férfit tetten értek a hatóságok a Fejér megyei Tordason, ahol komoly droglabort működtettek egy házban. A BRFK kábítószer-bűnözés elleni osztály, valamint a bűnügyi bevetési osztály nyomozói összesen 300 millió forint értékű metamfetamint találtak, amiből minimum 100-150 kilogramm amfetamint tudtak volna előállítani. A házban elfogták a 48 éves szombathelyi B. Pétert, a 48 éves budapesti P. Gusztávot, illetve 51 éves szerb társukat, egy Tordas melletti parkolóban pedig egy negyedik személyt, a 39 éves szigetszentmiklósi Sz. Ferencet. A nyomozók találtak a házban negyven liter nagytisztaságú, hígítatlan metamfetamint, tizenkét liter már bekevert, metamfetamint tartalmazó folyadékot, valamint 100 liter folyékony vegyi anyagokat Ezen kívül a rendőrök lefoglaltak kettő gáz- és riasztó fegyvert egy légpisztolyt és flóbert pisztolyt, valamint három autót, közel 300 ezer forintot, 400 eurót és több mint kétezer szerb dínárt. B. Pétert és két társát jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt őrizetbe vették. Sz. Ferenc ellen kábítószer birtoklása vétség miatt indult büntetőeljárás.

 

A VOLT JOBBIKOS RENDŐR BŰNBANDÁJÁHOZ TARTOZTAK

Információink szerint a gyanúsítottak közül ketten, B. Péter és P. Gusztáv is köthető ahhoz a nemesfémekkel üzletelő, áfacsalásból korábban milliárdokat szerzett társasághoz, akik ellen már egy közös lengyel-magyar nyomozócsoport is vizsgálódik. Az ügyben két éve egy kiugrott bandatag tett Magyarországon és Lengyelországban is feljelentést, amelyből az is kiderült, hogy a szervezet tagjai között két volt Nemzeti Nyomozó Irodás (NNI) főrendőr is szerepel, de a feljelentés szerint a csapathoz tartozott korábban a Jobbik egykori, parlamenti mandátumáról azóta már „magánéleti okok” miatt lemondott politikusa, Staudt Gábor is, akiből a bűnbanda belügyminisztert akart csinálni. Az egyik főrendőr, F. László, aki a banda irányítója, Staudtot régről ismeri, hiszen korábban bizalmasa és tanácsadója is volt az egykori országgyűlési képviselőnek. F. László emellett évekkel ezelőtt a Jobbik rendvédelmi szakértőjeként is feltűnt. A másik volt rendőr, aki a feljelentés szerint a bűncselekmények kezdetén még aktív állományú alezredes volt, R. Sándor. Ő H. Dávidnak köszönhetően került a csapatba. H. a csaláshoz hozta a nemesfém szakmában való jártasságot és azt a kapcsolati tőkét, hogy honnan lehet beszerezni azokat a termékeket, amiket meg tudnak később „áfáztatni”. Megjegyzendő még, hogy az azóta már nyugdíjba vonult NNI-s rendőr fia, R. Sándor Marcell 2014-ben az MSZP színeiben felkerült a baloldali ellenzéki összefogás választási listájára is. A feljelentésben őt is elkövetőként nevezték meg. F. Lászlóék egyébként idővel az áfacsalásról áttértek a lehúzásokra, ami olyan jól sikerült, hogy a volt NNI-s alezredest negyvenmilliós lopással gyanúsították meg a hatóságok. Erről részleteket itt olvashatnak.

 

AMINT TEHERRÉ VÁLT, ELVITETTÉK

Úgy tudjuk, ehhez a társasághoz a százmilliós drogügyben napokkal ezelőtt megbukott B. Péter még 2013 környékén csatlakozott, aminek előzménye, hogy a banda kapcsolatba akart lépni a későbbi vásárlójukkal, akinek a lengyelországi Legnicában lévő üzletébe szállították ki a több tíz tonna ezüstöt és más egyéb nemesfémeket.  „lengyel vonalat” egy bizonyos P. Bálint szerezte a bűnszervezetnek. A lengyel férfihez 2013 második felében számos alkalommal ki is utaztak Lengyelországba, aki azóta már szökésben van, hiszen a helyi maffiaellenes egység kérésére körözést adott ki ellene a  bíróság. Informátorunk szerint P. Bálint kérésére párszor a csapattal B. Péter is Lengyelországba utazott, ám a volt alezredeseknek idővel teherré vált mindkét férfi: tudni lehetett, hogy milliárdokat fognak kaszálni az áfacsalással, a pénzen pedig nem akartak osztozni. Kapóra jött, hogy B. Pétert itthon egy gazdasági bűncselekmény miatt szintén körözni kezdték és bujkálnia kellett. F. Lászlóékban azonban feltétel nélkül megbízott, akik egyik nap elkísérték abba a Hostelba, ahol álnéven lakott. Másnap reggel a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) célkörözési alosztálya kopogtatott B. Péter ajtaján.

 

 

A BORKAI-BOTRÁNY KULCSFIGURÁJÁNAK IRODÁJÁBAN EGYEZTETTEK

A férfi évekkel később szabadult a letartóztatásból és forrásaink szerint “le akarta vadászni” F.-et és a szervezet több tagját. Végül azért nem fajultak el a dolgok, mert a konfliktust a hírhedt kecskeméti maffiaper egyik elítéltje simította el, hiszen a férfi jó viszonyban volt az áfacsaló banda egyik kulcsemberével, H. Dáviddal, akin keresztül egyébként a drogügy másik érintettje, P. Gusztáv is kapcsolatba hozható az F. László-féle társasággal. Egyik forrásunk szerint F. Lászlóék rajta keresztül üzentek a bűnbanda ellen feljelentést tevő kiugrott tagnak, hogy álljon le, és ne beszéljen többet se a hatóságoknak, se a sajtónak. A feljelenővel a lengyel kapcsolatot összehozó P. Bálint is beszélni akart, miután kettejük között is volt egy lezáratlan vita. P. ugyanis a sértett szerint 52 millió forinttal rövidítette meg a banda később kipakoló tagját. Külön érdekesség, hogy a tárgyalásra a később a Borkai-ügyben is felbukkanó jogász, Rákosfalvy Zoltán ügyvédi irodájában került sor. P. Bálint ott nem is igazán próbálta tagadni a „lehúzást”, ezt igazolja a megbeszélésen titokban készült hangfelvétel is, amely több pikáns részletet is tartalmaz. Ez már a rendőrség figyelmét is felkelthette, hiszen P. Bálintot azóta már meg is gyanúsították a bűncselekménnyel.

Visszatérve a droglaborhoz, az, hogy kábítószer-kereskedőkkel kerül kapcsolatba az áfacsaló bűnszervezet, nem először fordul elő, hiszen az „áfázós idők” vége fele eluralkodott a csapaton a paranoia, megijedtek, hogy az adóhatóság lépni fog az ügyükben, emiatt H. Dávid egyik ismerősénél nagy mennyiségű, mai áron 65 millió forintot érő színaranyat rejtettek el. Számításaikba azonban hiba csúszott: néhány nappal az áru eldugása után, 2015. augusztus 14-én, az esti órákban a Budapest Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai házkutatást tartottak H. Dávid barátjánál, akit később kábítószer-kereskedelem miatt vontak felelősségre. A rendőrök a megtalált drog mellett F-ék aranyát is lefoglalták.

(Pámer Dávid, pestisracok.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

A képen látható illető ultimátumot adott a Hír Tv-nek!

Így manipulál Pulai közvélemény-hamisító cége, a Publicus