Olyan szívesen írnék róluk jót. Felemelőt és elismerőt. Igen a hazai ellenzékről és a zsigerből velük együtt utálkozó mosolytalanokról, az érzelemi elefántcsonttornyukba szorult politikai elleneink megmondóiról beszélek. De dicsérni csak a valamit lehet, elismerő véleményt csak a bizonyított teljesítményről lehet megfogalmazni. Az éterbe fújt, általuk kibocsátott meleg levegő még egy léggömböt se emelne magasba és hol vannak ők bármilyen gondolati emelkedettségtől, magasztos, lelket repítő megnyilatkozástól.
A napi rutinjuk mocsarában fakardoznak reggeltől-estig az amúgy számukra is élhető hazai viszonyok ellen, noha pontosan tudják, hogy a fű a világban sehol sem zöldebb a magyarországinál. Persze senki nem állítja, hogy itt minden tökéletes volna, de akik csak szidni és gyalázni képesek mindent, azok azt hiszem elsődlegesen saját magukkal nincsenek harmóniában.
Onnan indultam, hogy igen, írnék róluk jót, felemelőt és elismerőt, de a pozitív és konstruktív magatartás castingján mindannyian régen elbuktak.
Az őket ért kritika az természetesen valótlan, bezzeg az ő negatív véleményük az meg evidencia. Ezért tartanak ott, ahol. Úgy akarnak gólt szerezni, hogy az ellenfelet rúgják, ütik-vágják, de a pályán a labdával mégis csak akkor találkoznak, amikor az véletlenül rájuk pattan, de akkor meg lyukat rúgnak. A szurkolótáboruk ezért ilyen szegényes és foghíjas. A haza vesztésére játszani az amolyan farkasházytivadaros alapállás, ugyanis szurkolni a győzelemért kell, nem pedig a vesztes meccs behúzásáért.
Írnék róluk jót, de belátom, hogy nem fog menni. Ha bárki az ellenzék saját táborából tud olyat megnevezni maguk közül, aki pozitív példával és nem ellenségeskedéssel jár elől, szóljon.
Ígérem, hogy elsőként leszek a méltatója.
Utóirat:
Az írásomhoz mellékelt kép kifejezően szemlélteti a várható ellenzéki jövőt. Ennek aránya a 4/5. Természetesen, nem a javukra.
Bognár Zsolt /Parabolha/
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
