Támogatás
kedd, március 18, 2025
Támogatás
Támogatás

DURVA! – Strómanhálózat tagja volt Hadházy Ákos édesanyja

0 megjegyzések 1 megtekintés

Hadházy Ákos édesapja után az édesanyjáról is kiderült: strómanként komoly szerepe volt a Földet a gazdáknak! program földárverésein – írja szerdai számában a borsonline.hu. Dokumentumok bizonyítják, hogy az LMP társelnökének az édesanyja egy földvásárlásban üzletelő strómanhálózat tagja volt, így segítette kijátszani a földvásárlási törvényeket. Az asszony több százmilliós liciteken vett részt, melyek előlegét minden esetben olyan számláról utalta át, amit strómanok használtak.

Hadházy Ákos édesapjáról már kiderült, hogy egy német–magyar szőlősgazdának, Twickel Györgynek strómanként segített állami földeket átjátszani Tolna megyében. Ráadásul úgy, hogy akkortájt Hadházy Árpád volt a megyei agrárkamara elnöke és egyben az üzletember egyik cégének vezetőségi tagja.

 

Mára azonban kiderült: nemcsak a családfő, de felesége is szerepet játszott Twickel strómanhálózatában, így segítette kijátszani a földvásárlási törvényeket.

2015 decemberében jelentkezett a Földet a gazdáknak! program földárverésén Hadházy Ákos édesanyja. Az asszony három szántóra kívánt licitálni. Mindhárom terület a Twickel-cégek érdekeltségi körébe tartozó településeken található, értékük meghaladta a háromszázmillió forintot. Ahhoz, hogy Hadházy édesanyja részt vehessen az árverésen, be kellett fizetnie a kikiáltási ár tíz százalékát, vagyis több mint harmincmillió forintot.

A borsonline.hu rendelkezésére álló dokumentumok tanúsága szerint Hadházy Ákos édesanyja a harmincmillió forintot is meghaladó összeget átutalta. A több tízmilliós előleget azonban egy olyan alszámláról utalta át, amelyről Twickel György többi strómanja is intézte az utalásokat.

Twickel strómanjai – az eddigi információk szerint – többnyire a cégénél dolgoznak. Nincs vagyonuk és komoly jövedelmük sincs, mégis több százmillióért tudtak földet vásárolni. B. I. kamionsofőr például 112 millió forintot fizetett ki egy bátaszéki területért, K. I. fuvaros pedig több százmilliót költött szántókra.

Az ügy további érdekessége, hogy az ügyletekben a többi strómanhoz hasonlóan Hadházy Árpádnét ugyanaz az ügyvéd, dr. K. M. képviselte, aki Twickel György többi strómanjának az ügyeit is intézte.

Borítókép: Hadházy Ákos, az LMP társelnöke
Forrás: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

(teol.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.