Támogatás
szombat, február 15, 2025
Támogatás
Támogatás

Drámai részletek derültek ki Bródy János állapotáról

0 megjegyzések 8 megtekintés

Mindenszo.hu kommentár: az egészséggel nem szórakozunk, mindegy milyen politikai oldalhoz tartozik az illető. Bródy Jánosnak mielőbbi gyógyulást kívánunk!

 


 

A legendás dalszerző-énekes bőrrákkal küzd, az orrán keletkezett rosszindulatú elváltozás, amelyet több alkalommal is műteni kellett. A 76 éves Kossuth- és Liszt-díjas Bródy János szervezetét basalioma támadta meg, amely az egyik leggyakoribb, de áttéteket csak nagyon ritkán képező ráktípus, ám kezelés nélkül igen nagy roncsolást képes végezni a szövetekben – írja a Blikk.

 

Bródy János tavasszal beszélt először a betegségéről, amikor már hat operáción túl volt.

„Az a szabály, hogy minden olyan szövetet ki kell vágni, ahol ez a rosszindulatú sejtburjánzás megjelenik… Egy kis műtéttel indult a dolog, de kiderült, hogy a baj nagyobb, és műtétek sorozata vár rám” – mondta még április elején.

 

AZÓTA HETEDSZER IS MEGMŰTÖTTÉK AZ ÉNEKEST.

A múlt hét végén viszont már újra színpadra állhatott a Szeretetkoncerten.

„Örömmel mondtam igent, amikor felkértek a jótékonysági koncertre, de az az igazság, hogy akkor még nem tudtam, képes leszek-e színpadra állni, hiszen az elmúlt hónapokban semmit nem vállalhattam el” – fogalmazott a legendás dalszerző, aki bár nem mutatta, lelkileg és fizikailag is megviselhették az elmúlt hónapok történései.

 

„Voltam már jobban is. Ám úgy érzem, a nehezén már túl vagyok, szerencsére a műtétek után nagyon gyorsan regenerálódtam, egyre jobban érzem magam, és nagyon bízom benne, hogy előbb-utóbb elmondhatom, egyszer és mindenkorra magam mögött hagytam ezt a betegséget. Sokat jelent nekem, hogy újra színpadon lehetek, pláne úgy, hogy pár hete ebben még magam sem bíztam annyira” – mondta.

 

 

(origo.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.