in ,

Dömötör adott mattot Csokis-cake Oliviónak

Sakk-matt

A mérhetetlen népszerűséggel bíró Párbeszéd politikusa, Kocsis-Cake Olivio parlamenti kérdésben fejezte ki aggodalmát, miszerint a következő országgyűlési választások után a jobboldal – az amerikai eseményekhez hasonlóan – az erőszaktól sem riad majd vissza. Szabó Tímea párttársát példásan eligazította Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, aki közösségi oldalára is feltöltött nyílt levélben mutatott rá, hogy a hazai erőszakos megmozdulások mind a baloldalhoz köthetők. – írja  a pestisracok.hu.

 

Majd jött Dömötör és rendet rakott a képviselő fejében:

 

Tisztelt Képviselő Úr!

Önnel ellentétben én nem tartom feladatomnak, hogy a washingtoni történéseket minősítsem, az az amerikaiak belügye. Magyarország demokratikus állam, a választások eredménye minden közéleti szereplőt kötelez. Beadványából jól érzékelhető, hogy erősen foglalkoztatja, milyen az esélye Magyarországon az erőszakos akcióknak. Tisztelettel szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy az agresszív provokációk Magyarországon a baloldali pártokhoz kötődnek. Ennek bizonyítékaként álljon itt 10 közismert példa: amelyben tíz konkrét példával mutatja be, hogy Magyarországon az erőszakos akciók pont a baloldalhoz köthetők

 

1. 2018 végén baloldali képviselők tomboltak a parlamenti ülésteremben, és megpróbálták megakadályozni a döntéshozatalt.

2. Baloldali politikusok voltak azok, akik betörtek egy tévészékházba.

3. Baloldali pártvezető volt az, aki betört egy szerkesztőségbe, fenyegetve egy újságírót.

4. Ugyanő később füstgránátot dobott a rendőrökre, hogy aztán az egészet nyúltempóban letagadja.

5. Baloldali politikusok következmények nélkül patkányozzák, rémisztő képződményezik a velük egyet nem értőket.

6. Talán emlékszik rá, arra is volt példa, hogy egy képviselőjük lámpavassal fenyegetőzött.

7. Egy másik – obszcén feliratokkal sem spóroló – képviselő nyíltan arról beszélt, hogy ha nem a baloldali pártok nyernek a választáson, akkor már csak a forradalom jöhet.

8. Az Ön pártja sem a békegalamb-eregetésről hírhedt, képviselőtársa például nem tudja feltétlenül elítélni azt, ha egy szimbolikus épületet megrongálnak.

9. Az Önök régi-új főnöke nyíltan azzal fenyegetett meg elismert szakembereket, hogy hatalomra kerülése esetén „minden értelemben” földönfutóvá teszi őket.

10. Az említett szemkilövetőnek komoly tapasztalata van az agresszió terén, hiszen miniszterelnöksége idején ártatlan civilekre lőttek.

A fenti akciók kivétel nélkül jelenleg is aktív baloldali politikusokhoz köthetők. Most is meghatározó szerepet játszanak, és semmi jelét nem mutatják annak, hogy alacsonyabb fokozatba kapcsolnák a provokációgenerátort. Így ha valóban őszintén aggódik a jövőbeni lehetséges agresszív akciók miatt, kérjük, tiltakozását az említett baloldali képviselőknek címezze. Ehhez a szövevényes feladathoz sok erőt és kitartást kívánunk

– zárta sorait Dömötör Csaba.

 

 

mindenszo.hu

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Hivatalos: a magyarok jelentős többsége támogatja a fiatalok jövedelemadó-mentességét

Már vergődik Conte Olaszországban