Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Döbbenetes önkény és törvénysértés a 18. kerületben! Törvénytelenül hallgattatta el a képviselőket a XVIII. kerület DK-s polgármestere

0 megjegyzések 42 megtekintés

 

Korábban írtuk meg, miszerint a DK-s Szaniszló Sándor vezette városrészben nem csak a környékbeli lakosság, hanem a helyi LMP és a Jobbik tiltakozását is kiváltotta egy vitatható ingatlanbefektetés. Sok múlik azon, ki hogyan szavaz a szerdai, rendkívüli testületi ülésen. Úgy tudjuk, a kerületvezetés finoman szólva is feszültségekkel terhelt.

Most újabb megosztó lépésre szánta el magát, amikor – a helyi Fidesz képviselőinek véleménye szerint – törvénytelenül akadályozta meg a képviselő testületi ülés megtartását.
A polgármester újfent nem tudta biztosítani a koalíciós többséget, annak ellenére, hogy a kerületet vezető pártok képviselői a városházán tartózkodtak, ugyanakkor a képviselők beszámolója szerint szándékosan nem jöttek be az ülésterembe.

Nem adott szót a frakcióvezetőknek

Ezek után Szaniszló Sándor szándékosan és törvénytelenül nem adott szót sem Dr. Lévai István Zoltán, sem pedig Tóth Kálmán és Szarvas Attila frakcióvezetőknek sem. Ezek után nem hirdette ki a napirendi szavazás eredményét többszöri felszólítás ellenére sem, majd válasz és köszönés nélkül elhagyta az üléstermet.

„Ezzel megakadályozta azt, hogy tárgyalni lehessen a Tarkő, Óhuta utcák és a Herrich Károly tér által határolt terület túlzott beépítéséről, ami széleskörű tiltakozást váltott ki az érintett lakosság körében” – írja a fideszes képviselő, hozzátéve, hogy ehhez hasonló a XVIII. kerületben még sosem fordult elő. A képviselők együttesen haladéktlanul jogorvoslatért fordulnak Budapest Főváros Kormányhivatalához.

A XVIII. kerületi vezetés nagyszabású ingatlanberuházást támogat, melyet a Tarkő és az Ohuta utca és a Herrich Károly tér által határolt területen tervez egy magánbefektető. Egész pontosan a Tarkő Invest nevű, 2019-ben alapított cég, amely megvette az egykori laktanya egy részét. Krajlik József helyi lakos szerint nem önmagában a lepusztult ingatlan hasznosításával, hanem a beruházás volumenével van a problémájuk, és ennek adtak pár hete hangot egy lakossági fórumon.

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.