Támogatás
péntek, október 11, 2024
Támogatás
Támogatás

Deák Dániel: a baloldal újból elárulta Magyarország az Európai Parlamentben – Videó

a mindenadmin
0 komment 5 megtekintés

„A baloldal újból elárulta a hazáját, megszavazták a Magyarország megbüntetését szorgalmazó jelentést az Európai Parlamentben” – írta közösségi oldalán Deák Dániel.

Egy videóban pedig igyekezett magyarázatot adni arra, hogy mi vitte rá a hazai baloldali képviselőket, hogy megszavazzák azt a jogállamisági jelentést, amelyben elmarasztalják Magyarországot és „megvonják tőlünk az egyébként nekünk jogosan járó uniós forrásokat”.

Deák szerint erre a cselekedetre a pénz vitte rá a képviselőket, és „Márki-Zay Péternek köszönhetően már azt is tudjuk, hogy honnan dől a lé a baloldalhoz.” A bukott miniszterelnök-jelölt az ATV műsorában beszélt arról, hogy

még júniusban is érkezett az Action for Democracy-tól, több mint 400 millió forint

– ismertette Márki-Zay.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője ezután arra is emlékeztetett, hogy a 24.hu újságírója sem „ingyen érkeztek a pénzek Amerikából”.

„Mégis mit várnak el a milliárdokért cserébe Soros emberei a baloldaltól”  – tette fel a kérdést a vezető elemző, majd ismertette ennek az okait is. Úgy véli, többek között azért, hogy „beálljanak a szankciópárti politikusok sorába, és gondolkodás nélkül szavazzák meg a nemzetközi globalista elit minden ötletét, jelentését, hogy Brüsszel még ennél is jobban nyomás alá helyezzen minket”.

„S ezt nem én mondom, hanem maga Karácsony Gergely kotyogta ki” – jegyezte meg az elemző.

„Őket valójában ezért fizetik”

„A magyar baloldalnak azért nem fájdalmas saját nemzetünk ellen dolgozni, mert őket valójában ezért fizetik. Őket nem hatja meg az, hogy nekünk magyaroknak ebben a súlyos gazdasági helyzetben mekkora segítség lenne, ha mielőbb megkapnánk a nekünk egyébként jogosan járó uniós forrásokat”.

„Nekik most sem az emberi sorsok, csakis a saját pozíciójuk és a pénztárcájuk a fontos.

Sajnálom, hogy nekünk magyaroknak csak ilyen ellenzék jutott” – zárta videóját Deák.

Deák Dániel videóját alább tekinthetik meg:

 

 

(mandiner.hu)

 

 



 

 

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

 

 

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

 

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.