Igen, Ausztria látott már hasonlót, őt Mozartnak hívták, egy más korban tett csodát, más módon, de ma is emlékszünk rá. Nála talán kevesebb hatása lesz a világ alakulására Sebastian Kurznak, de hazáját egyértelműen felrázta, függetlenül attól, milyen háttere van. Ugyanis valójában nincs háttere. Kurz egyedül alakította át a rendkívül gőgös Ausztria politikai rendszerét, s tört ki a teljes nihilből, egyszerűen azzal, hogy népszerű és aktív tudott lenni, amikor az összes ellenfele a sok szürke öltöny közül válogatott. Sutba dobta az 1945 óta így vagy úgy hatalmon levő Osztrák Néppárt imázsát, logóját, és a hátára vette az egész csapatot, hogy végül kényelmesen győzzön. De nem csak a szigorú fekete tűnt el a plakátokról, és váltotta fel a türkizkék, a mondanivaló is új volt.
Ausztria igencsak megszenvedte az elmúlt évek-évtizedek tespedtségét, politikusai tehetségtelenségét. Persze mindig megvolt mindenkinek a napi Almdudlere, szurkolhattak az óriás-műlesiklás idején, újévkor pedig az operába vonultak elegáns ruhában, de ennél sokkal több kell ahhoz, hogy az ország elégedett legyen. Például biztonság. Valamint az, hogy a kormány ne állandóan másokra reagáljon, hanem ő álljon az élre és ő vezesse valahová azt a nyolc és fél millió embert, akiket együtt osztrákoknak nevezünk.
Az osztrák történelem fekete – vagy inkább hamuszürke – lapjain előkelő helyen fog szerepelni Werner Faymann kancellár, akinek teljes ötlettelensége ágyazott meg Kurz mostani sikerének. Ő volt az, aki Magyarország felé rúgott, amikor tehette, Németország felé bólogatott, és várta a simogatást. Kurz viszont nem járta végig ezeket a kötelező köröket, határozottan kijelentette, elég a migránsáradatból, igenis le kellett zárni a balkáni útvonalat, és Magyarország kulcsszereplője ennek a törekvésnek. A Faymann-féle nácizás kizárólag arra jó, hogy elfedje vele az aktuális vezető teljes ötlettelenségét, egyben magára haragítsa természetes szövetségesét.
Ausztria ugyanis Magyarország egyértelmű szövetségese, nemcsak az EU-n belüli véd- és dacszövetség okán, de a kétoldalú viszonyok is kiemelkedően fontosak. A stabil és kiegyensúlyozott Ausztria számára a sikeres Magyarország igazi ajándék, és fordítva is így van. Nem visegrádi ország, s nem is lenne jó kibővíteni ezt a nagyon szépen fejlődő együttműködést a négy ország között, de a friss, közép-európai ötletekre és megoldási javaslatokra nyitott Ausztria mindenkinek segítene, a megrekedt EU-nak és a kitörésre váró és vágyó V4-nek is. Ehhez Kurz mostani győzelme nagyon jó alapot ad, persze kérdés, hogy miként képzeli el a jövőt, Szabadságpárttal vagy anélkül. Heteken belül kiderül, hogy a kikozmetikázott, simulékonyabb FPÖ-re szüksége van-e a csodagyereknek, s arra is választ kapunk, Kurz mit akar kezdeni a kemény munkával megszerzett hatalmas kinccsel, Ausztriával.
Mivel politikai hátországát, az ÖVP elitjét már zsebre tette, valószínűleg belső csatározásokra nem kell számítani, a párt öregjei is elfogadják a fiatalember elsőségét, és követik őt, mert nem tehetnek mást. Persze az Európai Unió legfiatalabb és legtapasztalatlanabb vezetőjének meg kell vívnia saját csatáit nemzetközi színtéren, a németekkel, a franciákkal, a britekkel, és igen, velünk, magyarokkal is, de nyilvánvaló, hogy Budapest részéről megvan a bizalom, sőt, a szimpátia, a remény, hogy most új fejezet kezdődik a kapcsolatokban. Mert nemcsak a migránsválság megoldása köt minket össze, vagy az uniós problémák kezelése, hanem évezredes történelem és közös jövő. A csodagyerek pedig talán csodát tesz Ausztriával.
(Sitkei Levente, magyaridok.hu)
