in

Csizmadia László – A nyugdíjasok után célkeresztben a nagycsaládosok

Amikor Udo Ulfkotte a nyugati korrupt újságírókról írt könyvét olvastam, nem gondoltam, hogy Magyarországon is komoly kereslet mutatkozik majd a pártérdekű bértollnokok munkájára. Tévedtem, mert nem véletlen az a népi szólás, hogy a pénz beszél, kutya ugat.

A nyugdíjasok után célkeresztben a nagycsaládosok

 

Amikor Udo Ulfkotte a nyugati korrupt újságírókról írt könyvét olvastam, nem gondoltam, hogy Magyarországon is komoly kereslet mutatkozik majd a pártérdekű bértollnokok munkájára. Tévedtem, mert nem véletlen az a népi szólás, hogy a pénz beszél, kutya ugat.

Úgy tűnik, a hazai újságírók közül sokan nem tudták elkerülni az Ulfkotte által leírt jelenséget. A megvásárolt tollnokok füle helyén tágas zseb díszlik „Kassza” felirattal, bal vagy jobb kezükkel megrendelőik hazugságait szolgai módon vetik papírra. Kiváló példáját láthatjuk az ilyen újságírói torzók munkásságának az Index írásában, ahol a „Magyar álcivil-határozó” írás bőséggel aláhúzza állításomat. A Jobbikhoz közel álló és már régóta Soros-barát hírportál nem átallja több civil szervezet mellett megtámadni a Nagycsaládosok Országos Egyesületét (NOE). Látható módon a közösségek magja, a családok okozzák az Index felhorkanását.

Zavarba ejtő számukra, hogy vannak olyan civil szervezetek, amelyek a közjó mellett teszik le voksukat, és úgy gondolják, hogy a közhasznúság nemzeti érdek. Nem vitatható, hogy a több gyereket vállalók tiszteletet és megbecsülést érdemelnek. A társadalmi érdekeknek is megfelelő vállalásaik a szívbéli szeretetre utalnak. Ezzel szemben a nyílt társadalmat hirdetők az európai családokba születő gyerekeket felesleges gazdasági tehernek minősítik. Szerintük e téren is adva van az olcsó import lehetősége. A Közel-Keletről és Afrikából azonnal jöhetnének a gazdasági bevándorlók, majd befogadásuk után az ugrásra kész nagycsaládjuk, akár húszan is egy fészekaljából.

Az Indexet pénzelők szerint a magyar kormányt le kell váltani, hiszen megtagadja az üzleti szemléletet, nem akarja befogadni a nyugati országok mintájára az általuk eleve rabszolgaságra ítéltetett embereket, akik később elégedetlen felkelőkké válhatnak. A nemzeti konzultáció megmutatta, hogy az emberkereskedelem nem ugyanazon elvek alapján működik, mint a paradicsom, a paprika vagy a déli gyümölcs importja. A magyar emberek sorskérdésükről, gyermekeik és unokáik jövőjéről önállóan, tudatosan, felelősen kívánnak dönteni.

Az Index cikke töméntelen hazugságuk kapcsán irányjelzőjét elakadáspozícióba helyezte. Indiában az ócskavasnak látszó autókhoz nincs indexpótlás. Az alkatrészt egy-egy indexnek nevezett gyerek helyettesíti kézmozdulatokkal. Az Index által közzétett cikket értékelve megállapíthatjuk, hogy a hírportálnál vérbeli profi újságírók helyett most Mekk mesterekre van szükség. A szélkakas Jobbikot eszközként használó és az SZDSZ-t az LMP álruhájában feltámasztani akaró oligarchák azt hiszik, megengedhetik maguknak, hogy a nyugdíjasok után a magyar családokat és közösségeiket is alázzák.

A gyermekszületés ajándék a családoknak, a nemzetnek és Európának egyaránt. A nagycsaládosok példát mutatnak az elszomorító demográfiai problémák megoldásában. A kormányzati támogatások pedig kiküszöbölik a nyugati világban egyre inkább teret nyerő, munkaerőhiány miatt fellépő kényszerű migránsbetelepítést. Társadalmunk, lásd a nemzeti konzultáció eredményességét, nagy többséggel bevándorlásellenes, és nem kéri az embercsempészekkel társult ­NGO-k emberszállítmányait. Nem kívánunk polgárháborúba torkoló, szülőföldünket is érintő véres vallási csatákat. Gyermekeinket, unokáinkat békében kívánjuk felnevelni. A migránsoknak a hazájukba kell visszatérni, ehhez ott kell élhető körülményeket támogatással, szolidaritással kialakítani.

A világuralomra éhes pénzügyi hatalmasok előfutára, Soros György és a magyarországi hatalmat megszerezni kívánó Simicska Lajos úgy gondolja, hogy a cél szentesíti az eszközt. Ezért támadják aljas eszközökkel nyugdíjasainkat és családjainkat. Elképzelni is borzasztó, hogy milyen sors várna nemzetünkre, ha ezen urak üzleti eszmeisége a Jobbik vagy az LMP köntösében számottevő parlamenti tényezővé válna. Az ellenzék összefogása elárulja közös nevezőjük létezését. Azonos platformon művelik a hazaárulás rövid távon kifizetődő vállalkozását. A CÖF–CÖKA szellemi honvédői azonban bíznak a népfelség bölcsességében, amely a romlott áruval egy kötegben kínált portékát az országgyűlési választások alkalmával végleg kiselejtezi.

A szerző a CÖF–CÖKA elnöke

(Csizmadia László, magyaridok.hu)

Surján László leoltja a 8 elemis Schulzot – Schulz fordítva ül a lovon

Kínosan hallgat az ellenzéki média Havas Henrik szexuális zaklatásairól – Na mivan? Falaztok Havasnak?