Támogatás
péntek, június 20, 2025
Támogatás
Támogatás

CSICSKAGYÁSZ – Újabb szög az LMP koporsójába: szövetséges nélkül maradt a párt

0 megjegyzések 3 megtekintés

Szakít az Új Kezdet az LMP-vel”

– jelentette be Gémesi György, a mozgalomból lett párt elnöke sajtótájékoztatóján. Gödöllő polgármestere elmondása szerint az utolsó csepp a pohárban az LMP etikai bizottságának az a döntése volt, amellyel Szél Bernadett társelnököt eltiltották minden párttisztség viselésétől a jövőben.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Amint a korábban az MDF-et erősítő politikus beszámolt róla: az Új Kezdet az önkormányzati választásokon már egyedül méretteti meg magát, és az EP-választáson is külön indulnak.

Csütörtökön az LMP etikai bizottsága Szél Bernadettet és Ungár Pétert is három évre eltiltották a párttisztségüktől. A társelnöknő ennek ellenére maradhat pozíciójában, s valószínűleg Ungár is maradhat képviselő. Szél Bernadett a történtek után gondolkodási időt kért, így elképzelhető, hogy a közeljövőben lemond a párt vezetéséről.
A „zöldpárt” az április 8-i választások előtt kötött megállapodást az Új Kezdettel arról, hogy közös programmal, Szél személyében közös miniszterelnök-jelölttel, valamint közös képviselőjelöltekkel indulnak. Mint Gémesi hangsúlyozta, pártjával együttműködőbb állásponton voltak, mint az LMP, viszont a kampány közben nem akarták felbontani a szövetséget.

Az LMP országos listájának előkelő helyén szereplő Gémesi parlamenti mandátumot szerzett, ám nem adta fel Gödöllő vezetését, így az országgyűlési képviselőségét Hohn Krisztinának adta át, aki a szakítás dacára az LMP-frakcióban folytatja a munkáját.

(Magyar Idők)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.