in , ,

Agyhalál – Jól halad a német behódolás: egyre több az iszlám előírásoknak megfelelő húskészítmény

Ez döbbenet

A német Evangélikus Hírügynökség beszámolója szerint Németország vezető hús-termelő és húsfeldolgozó válallatai ma már jelentős részben az iszlám vallási törvényeknek megfelelő, úgynevezett halal termékeket állítanak elő.

Az evangélikusok hírügynökségének cikke szerint régebben a német húsipari cégek legfeljebb az arab világba küldött exporttermékeket állítottak elő a muszlim vallási előírásoknak megfelelően. Ma viszont már a belföldi piacra termelik a német cégek a legtöbb “halal” hústerméket.

A legnagyobb német baromfitenyésztő cég, a Wiesenhof például már csak és kizárólag a halal szabványnak megfelelő  termékeket gyárt Alsó-Szászországban.

Ma már az összes Wiesenhof baromfivágóhíd teljesen mentes a sertéshússal vagy bármiféle alkohollal való érintkezéstől. Ugyanakkor természetesen minden vágóhídjuknak van halal tanúsítványa is.

A vágóhíd “tisztaságát” már az is sérti, ha korábban sertéseket is feldolgoztak az adott helyszínen, vagy ha a vágóhíd gépeit és eszközeit  bármilyen alkoholos tisztítószerrel kezelték esetleg.

A halal szó arabul “megengedettet” jelent, ami azokra az ételekre vonatkozik, amelyeket a Korán tanításai szerint élő muszlimok a hitük szerint elfogyaszthatnak.

A Németországi Halal Tanúsítvány megszerzéséhez szükséges iránymutatások szerint, csak akkor kaphat halal tanúsítványt egy hústermék, ha a nem sertés állat levágási folyamatát egy muzulmán alkalmazott  indítja el, miközben felidézi Allah nevét a Korán 6. szurájának 121. verséből.

A Wiesenhof cég a szokványos halal feltételek teljesítésén felül egyébként még a vágóhídjainak épületeit is úgy építette fel, hogy azok Mekka felé forduljanak.

De nem a Wiesenhof  az egyedüli húsipari óriáscég amely az sizlám előírásai szerint működik. Így például a jelentős részben nemzetközi piacokra is termelő “Vion Food” (Buchloe) cég, illetve a Rheda-Wiedenbrück, és a Tönnies is a muszlim élelmiszer-előírásoknak megfelelő – főként marha húsból készült – termékeket állít elő.

Fotó: AFP

Nem csoda a halaltermékek iránti kereslet, hiszen Németországban ma már legalább 5-6 millió iszlám vallású ember él a legkülönfélébb jogi státuszban. A német Szövetségi Menekültügyi és Migrációs Hivatal (BAMF)  legutolsó ilyen jellegű, 2008-as felmérése alapján a Németországban élő iszlám hívők 70 százaléka csak a Korán előírásainak megfelelően elkészített halal ételeket hajlandó fogyasztani.

Az iszlám előretörésével párhuzamosan ugyanakkor egyre jobban visszaszorul a kereszténység Németországban. Egy friss felmérés szerint már csak a németek 56 százaléka vallja magát valamelyik keresztény felekezethez tartozónak. Egy év alatt 660 ezerrel csökkent a németországi nagy keresztény egyházak tagjainak száma –  a németországi evangélikus egyház és a római katolikus német püspöki konferencia bejelentése szerint.

(Vincze Viktor Atitla, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Osztrák Szabadságpárt vezetője – Abszurd! Magyarország nem követte el a Wilkommenstkultur fatális hibáit, erre az EU eljárást indít ellenük

CSICSKAGYÁSZ – Újabb szög az LMP koporsójába: szövetséges nélkül maradt a párt