in

Bukott nő – Nemzetbiztonsági okokból újra átvilágítják Demeter Mártát

Demeter Mártát, a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnökét az Alkotmányvédelmi Hivatal nemzetbiztonsági szempontból újra átvilágítja

Demeter Márta

Demeter Mártát, a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnökét az Alkotmányvédelmi Hivatal nemzetbiztonsági szempontból újra átvilágítja Kövér László házelnök kérésére – tudta meg a Magyar Idők.

 

Az ellenzéki politikussal szemben a főügyészség is nyomozásba kezdhet, mivel nem nyilvános katonai adatokat fedett fel, mindezt azért, hogy lejárassa a miniszterelnököt és családját.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az LMP frissen megválasztott alelnöke 30 évig nem nyilvános, érzékeny katonai adatot hozott nyilvánosságra, ezzel súlyosan sértette a magyar nemzetbiztonsági, valamint a NATO-érdekeket.

Demeter Márta a legutóbbi fakenews dömping főkovácsa volt a miniszterelnök családját érintően.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken levélben kezdeményezte Demeter nemzetbiztonsági felülvizsgálatát az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójánál. Kósa Lajosnak, a parlamenti bizottság fideszes elnökének felülvizsgálati kérelme csütörtökön került a házelnök asztalára.

A vizsgálat és a parlamenti szavazás egy hónapot vehet igénybe.

Demeter Márta, az LMP társelnöke lehet az első olyan politikus, akit megfoszthatnak ország­gyűlési bizottsági tagságától, amennyiben a vizsgálat nemzetbiztonsági kockázatot tár fel.

Demeter kizárása precedens nélküli lenne, mivel bizottsági tagságától még senkit sem fosztottak meg 1990 óta.

Demeter Márta – aki a honvédelmi bizottság alelnöke – nem nyilvános adatot hozott nyilvánosságra, ez törvénysértés”

– fogalmazott kérelme kapcsán Kósa Lajos az M1 reggeli műsorában.

A honvédelmi és rendészeti bizottságnak nem lehet olyan tagja, aki „szánalmas politikai okokból” visszaél adatokkal, és nem nyilvános adatot nyilvánosságra hoz”

– tette hozzá.

Kósa Lajos Demetert kizárná a bizottságból, mivel szerinte bármikor megismétlődhetnek a történtek.

A Magyar Idők úgy tudja, napokon belül a Fidesz-frakció is az ügyészséghez fordul, mivel a kormánypárti képviselőcsoport szerint több bűncselekmény gyanúja is felmerülhet az ellenzéki politikussal szemben.

Demeter Márta ügyében a személyes adattal való visszaélés vétség gyanúja miatt tett feljelentés megérkezett Központi Nyomozó Főügyészségre (KNYF), és annak elbírálása folyamatban van.

(forrás: Csordás Bettina, 888.hu)

Hét szíriai migráns erőszakolt meg egy 18 éves német lányt Freiburgban

Babis csicskítja Macront! – Babis kioktatta Macront a határvédelemről