in ,

Budapest tovább züllik – Agresszív hajléktalanok lepték el az óbudai Holdudvar parkot

A főváros egyre több pontján érzékelteti hatását Karácsony Gergely “szociális politikája”.

 

A főváros egyre több pontján érzékelteti hatását Karácsony Gergely “szociális politikája”. A Magyar Nemzet értesülései szerint az óbudai Holdudvar park is megsínylette a főpolgármester közbiztonsághoz való hozzáállását, a parkot ugyanis agresszív hajléktalanok csoportja lepte el, akik arra hivatkoznak, hogy “európai uniós magyar állampolgárokként, joguk van az utcán élni”.

Csak azok nem használhatják a felújított Holdudvar parkot, akik fizettek, fizetnek érte – ez a helyzet ma Óbudán. A területen ugyanis hajléktalanok jelentek meg, akik lehetetlenné teszik, hogy az itt élő családok élvezzék a hely adottságait. A parkot a hetvenes évek közepén a lebontott egykori óbudai városközpont helyén hozták létre a Bécsi úthoz közel felépített panelházak között. A Bús Balázs-féle fideszes városvezetés 2018-ban előzetes közösségi tervezés után látott hozzá a jelentős méretű közösségi tér átalakításához, és ezzel – a Tér_KÖZ pályázaton elnyert forrás lehívásával és önkormányzati forrás hozzárendelésével – a következő évre el is készültek. Hiába telepítettek azonban ide új utcabútorokat, játszóteret, futósávot, streetworkout parkot, az itt élők nem tudják élvezni mindezt.

 

Az elmúlt két évben egyre nagyobb számban költöznek ide hajléktalanok

– tudta meg a Magyar Nemzet a helyi lakóközösségek képviselőitől, akik szívesen, de név nélkül nyilatkoztak. A lap forrásai szerint  az árkádsor védett helynek számít, ezért az éjszakákat ott töltik, nappal pedig bejárják az egész területet, vagy a padokon, a füvön alszanak. Nagyobb baj az, hogy a szükségüket is itt végzik el, bármilyen napszakban, függetlenül attól, hogy látja-e őket valaki. Márpedig a közelben óvoda van, játszótér, rendelő. Még nagyobb baj, hogy a fedél nélkül élők agresszívak is. Kiabálnak a járókelőkkel, ittas állapotban megjegyzéseket tesznek, sőt a lakók képviselői szerint az is előfordult már, hogy egy idős hölgytől elvették az élelmiszert, amit a boltból hozott, egy másiktól pedig pénzt akartak elszedni. A Magyar Nemzetnek nyilatkozók szerint késes támadás is történt már. Ezt lapnak a rendőrség is megerősítette. A BRFK úgy tájékoztatott, július 23-án egy késes támadás miatt szálltak ki a rendőrök a helyszínre, és igazoltatták a fenyegetőt. Kést nem találtak nála, és sérülés sem történt, de garázdaság és szabálysértés miatt eljárás indult az illető ellen.

Annak kapcsán, hogy a rendőrség milyen jogkörrel rendelkezik a helyzet megoldására, a Magyar Nemzet azt a választ kapta, hogy  a III. kerületi kapitányság munkatársai rendszeresen ellenőrzik a parkot és környékét, illetve, hogy “a szolgálatszervezést az aktuális bűnügyi-közbiztonsági helyzet folyamatos elemzése és a lakossági visszajelzések alapján rugalmasan alakítják”. A lakóközösségek két képviselője elmondta, a problémával megkeresték a közterület-felügyeletet, a polgármestert és a jegyzőt is, de egyszer sem kaptak megnyugtató választ, valójában nem is tiszta, kinek milyen jogköre van intézkedni.

Az Aktuális! közéleti vlog az Örs vezért terén garázdálkodó hajléktalan gang ügyével foglalkozó videójában visszaidézi Karácsony Gergely-féle városvezetés egy korábbi nyilatkozatát:

Budapesten a hajléktalanság szociális, nem pedig rendészeti ügy, ennek megfelelően fogjuk kezelni.

Ennek a szemléletmódnak köszönhetően, egyre több médiafelület foglalkozik a hajléktalanok által lefoglalt és uralt fővárosi aluljárók ügyével. Az óbudai Holdudvar park esetében az is szembeötlő, hogy az itteni hajléktalanok mintha felkészültek volna a Karácsony-féle “szociális politikából”, minden helyzetben tudják a mentő választ: “európai uniós magyar állampolgárok vagyunk, jogunk van itt lenni”. 

 

 

(pestisracok.hu)

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Kásler Miklós keményen visszaszólt Szél Bernadett vádaskodására (Videó)

Bohár Dani: látom, hogy a lipsik megint nyünnyögnek a magyar gazdaság miatt