Támogatás
péntek, október 11, 2024
Támogatás
Támogatás

Brüsszel beszállt a kampányba – Az országgyűlési választások előtt három hónappal az OLAF ismét előhúzta a közvilágítási projektet

a
0 komment 1 megtekintés

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a kampánystartra időzítve ismét elővette a miniszterelnök vejéhez kötődő, a közvilágítás fejlesztésével kapcsolatos ügyeket – derül ki az amerikai The Wall Street Journal cikkéből. Az OLAF – bár az előző országgyűlési választások előtt már megtörtént – most ismét ügyészségi vizsgálatot javasol. A közvilágítás uniós forrásból történő fejlesztésére 2004 óta van lehetőség Magyarországon, a pályázati kereteket még a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok tárgyalták le Brüsszellel.

PÁR ÓRÁVAL A BEJELENTÉSE UTÁN MÁR MEGJELENT A CIKK

Néhány órával azután, hogy Áder János köztársasági elnök kihirdette az országgyűlési választások időpontját, a The Wall Street Journal arról cikkezett, hogy az OLAF komoly szabálytalanságokat talált az Elios Innovatív Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert közbeszerzésekben. Ebben az időszakban az Elios Orbán Viktor vejének az érdekeltségébe tartozott, Tiborcz István 2015 végén megvált a vállalkozástól.

SÖTÉT KEZDET

Még csengett a fülünk a startpisztoly dörrenésétől, és máris elkezdték. Pontosan úgy rontottak rá gyűlöletük tárgyára, ahogyan azt előre meg lehetett jósolni. A szokott sunyi módon külföldi végrehajtókra bízták a felvezetést, majd teleszórták bűzbombáikkal a teljes magyar médiát.

Gajdics Ottó vezércikkben reagált Brüsszel legújabb akciójára

Az amerikai lap úgy tudja, az OLAF már el is küldte a jelentését a magyar hatóságoknak, azzal a javaslattal, hogy tegyenek jogi lépéseket. Az Európai Bizottságnál pedig azt kezdeményezték, hogy vegyék vissza Tiborczéktól az általuk elnyert 12 milliárd forintot. A csalás elleni hivatal nem indíthat eljárást, ezért azt javasolta a magyar ügyészségnek, hogy tegyen jogi lépéseket.

A KORMÁNY MOST IS TÁMOGATJA VIZSGÁLATOT

Kovács Zoltán kormányszóvivő a Magyar Időknek hangsúlyozta, hogy Magyarországon 2004 óta van lehetőség a közvilágítás fejlesztésére uniós forrásból.

Az OLAF vizsgálata a Bajnai-kormány idején elindított, és később is folytatott közvilágítási program pályázati felhívásait érinti. Ezeket a magyar hatóságok, az OLAF felvetéseit is figyelembe véve, 2015-16-ban egyszer már vizsgálták.

Hangsúlyozta: ahogy a korábbi, úgy a mostani vizsgálatot is támogatjuk. – Az a helyes, ha a magyar hatóságok az OLAF minden felvetését kivizsgálják. A pályázati konstrukciót hasznosnak tartjuk, mert több vidéki településen is lehetővé tette a közvilágítás korszerűsítését – fűzte hozzá.

Fotó: MTI/Bugány János

A szolnoki Tiszavirág híd világításáért is az Elios volt a felelős

A Legfőbb Ügyészség megkapta az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) jelentését, amely igazságügyi ajánlást tartalmaz. – Az ügy iratait a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező főügyészséghez fogja továbbítani – közölte Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője. Hozzátette,

az OLAF jelentése három – 2009 és 2014 között kibocsátott – KEOP-pályázat vizsgálatáról szól.

Hangsúlyozta, valamennyi olyan esetben, amikor az OLAF igazságügyi ajánlással fordul a Legfőbb Ügyészséghez, a protokoll szerint elrendelik a nyomozást, illetve ha az már folyamatban van, az OLAF ajánlását a nyomozás irataihoz csatolják és abban értékelik.

SZOCIALISTA KORMÁNYOK HATÓSÁGAI INDÍTOTTAK EL A PÁLYÁZATOT

Az OLAF tehát jelenleg ismét olyan pályázati felhívásokat vizsgál, amelyeket a szocialista kormányok hatóságai indítottak el. A közvilágítási programokkal összefüggő közbeszerzési eljárásokat az önkormányzatok folytatták le, és a beruházások minden esetben határidőre meg is valósultak. Az ellenzék ezeket a programokat csak azután kezdte el bírálni, hogy az egyik kivitelezőcég tulajdonosa a miniszterelnök veje lett. Előtte ezek a beruházások zavartalanul folytak és senkit nem érdekeltek.

Emlékezetes, hogy már az előző országgyűlési választás során is támadták a közvilágítási programokat. Jávor Benedek, aki 2014-ben az Együtt–PM–szövetség listáján szerzett európai parlamenti képviselői mandátumot, illetve Hadházy Ákos, az LMP jelenlegi társelnöke feljelentést tett a magyar hatóságoknál és az OLAF-nál egyaránt.

Az ügyészség 2015-2016-ban a Nemzeti Nyomozó Irodával együtt nyomozást folytatott, amelyben az OLAF észrevételeit is figyelembe vették, hiszen az uniós hatóság elküldte a Jávor és a Hadházy-féle dokumentumokat az ügyészségnek. Sőt, egyes sajtóhírek szerint volt egyeztetés az OLAF és az ügyészség között.

Az ügyészség a nyomozást végül bűncselekmény hiányában (!) lezárta.

Fotó: MTI/Sóki Tamás

Kovács Zoltán kijelentette, hogy a kabinet a mostani vizsgálatot is támogatja

ÉPPEN A VÁLASZTÁSOK ELŐTT KERÜLT ELŐ AZ ÜGY

Most, nem egész három hónappal az országgyűlési választások előtt, ismét felbukkant az OLAF, és a szervezet újra a közvilágítás ügyét vette elő. Ezúttal azzal az ürüggyel hozzák vissza a témát, hogy több önkormányzatra terjesztették ki a vizsgálatot. A miniszterelnök veje a cégét az első támadások után már eladta, éppen azért, hogy ne okozzon kellemetlenséget apósának, Orbán Viktornak. Az ellenzék az adásvételt követően is permanens kampányt folytat a témában.

Információink szerint az OLAF újabb eljárását a múlt hónapban kapcsolták magasabb fordulatszámra. A hivatal munkatársai meg sem várták az érintettek észrevételeit, villámgyorsan lezárták a vizsgálatot. Ez alkalmat teremt az ellenzéknek arra, hogy ismét a kampány témájává váljanak a közvilágítási beruházások.

Az ügy hiába tűnik lerágott csontnak, a kötelező protokoll szerint amennyiben az OLAF ajánlást tesz, az ügyészségnek, vizsgálatot kell indítania. Mivel a folyamat várhatóan több hónapot vesz majd igénybe – 17 önkormányzat képviselőit hallgatják majd meg -, az eljárást a választási kampány alatt nem lehet érdemben lezárni.

Visszafizetésről egyébként jelenleg szó sincs, ugyanis az OLAF ajánlásai nem bírnak kötelező erővel az érintett szervezetekre, ezek saját hatáskörben, a rendelkezésükre álló információk alapján dönthetnek arról, hogy milyen további intézkedéseket tesznek.

Ezt követően, az Európai Bizottság döntése alapján egyeztetés kezdődhet, amelynek során a tagállamnak lehetősége van az OLAF megállapításaira vonatkozóan észrevételeket tenni.

ELLENZÉKI REAKCIÓK

A Jobbik frakcióvezetője maffiaszervezetekről írt 

A maffiaszervezetek végsőkig kiállnak egymás mellett, így természetesen Polt Pétertől sem várhatunk semmit – reagált a Facebookon Volner János, a Jobbik frakcióvezetője.

Az MSZP-s képviselő felháborodásról beszélt 

Kellemetlen helyzetben lesz az ügyészség, mert ha jól tudom, a szekszárdi önkormányzat többsége a pályázat kiírása nélkül döntött Tiborczék megbízásáról – mondta a Magyar Idők kérdésére Gőgös Zoltán. A MSZP-s politikus szerint a villamosítási projektek kivitelezésének vitatható minősége is több helyen felháborodást keltett.

Az LMP komoly következményekkel számol

Orbán vejének korrupt közbeszerzései miatt a magyar adófizetők több mint 12 milliárd forinttól esnek el – írta az LMP. A párt álláspontja, hogy az ügyészség politikai utasítások alapján működik, ezért most sem lesz eljárás, elegendő lesz a magyar kormánynak, hogy megkárosítják a magyar adófizetőket. A 2018-as kormány- és korszakváltást követően azonban a miniszterelnök és a köreihez tartozó strómanok és pénzemberek a független igazságszolgáltatás felé fognak elszámolni azokkal a gyanús ügyletekkel, amelyek szabadságvesztés büntetéssel járnak – fogalmaztak.

Az Együtt vizsgálatot szeretne

Szabó Szabolcs, az Együtt országgyűlési képviselője szerint Polt Péter legfőbb ügyésznek vizsgálatot kell indítania az OLAF által szabálytalannak és összeférhetetlennek ítélt, Tiborcz Istvánhoz köthető közbeszerzések ügyében. Az Együtt országgyűlési képviselője írásbeli kérdéssel fordul a legfőbb ügyészhez, hogy megtudja: indult-e már nyomozás az ügyben, valamint szerepel-e a gyanúsítottak közt a miniszterelnök veje.

A DK börtönt emleget

A Demokratikus Koalíció szerint mindent elmond az elmúlt 8 évről, hogy az Orbán családnak már arról szól a választás, hogy utána börtönbe kell-e menniük.A DK nem fél kimondani az igazságot, pereljenek csak be minket nyugodtan: Orbán Viktor és családja korrupciós ügyek sorával kirabolták az országot és a magyarokat. Ennek az eredménye, hogy ha a Fidesz elveszíti az áprilisi választást, akkor Orbánt és Tiborczot is hosszú évekre börtönbe fogja küldeni az addigra már függetlenné tett igazságszolgáltatás. A mi térdünk nem fog megremegni, amikor a korrupt tolvaj fideszes bűnözők végre börtönbe kerülnek – írta a párt honlapján megjelent közleményében Gréczy Zsolt szóvivő.

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.