A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte, hogy Szél Bernadett, az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje, társelnöke sajtótájékoztatóján azt mondta, a csok egy részét, a felújításra és bővítésre nyújtott támogatást megtartanák, új lakások építését azonban nem finanszíroznák ebből.
A Fidesz szerint az LMP bizonyára migránsok befogadására kívánja fordítani a pénzt a magyar családok lakásépítésének támogatása helyett.
LMP: Megfelelő megélhetést kell nyújtani a családoknak
Szél Bernadett szerdai budapesti sajtótájékoztatóján programjuk elemei közül elsőként ismertette pártja családpolitikáját, hangsúlyozva: ahol nem lehet megélni a bérből, ott gyermekek sem születnek.
Közölte: általános béremelést hajtanának végre a progresszív adózás bevezetésével, amelynek eredményeként a minimálbért keresők 26 ezer forinttal, az átlagbért kapók 36 ezer forinttal több pénzt vinnének haza havonta. A közszférában dolgozók jövedelmét is növelnék – tette hozzá.
Kijelentette azt is: igazságosabbá tennék a családtámogatási rendszert. Az adókedvezmény jelenlegi vívmányait meghagynák, de bővítenék is azt, az egygyermekesek kedvezményét megkétszereznék, mert – mint Szél Bernadett fogalmazott – még mindig a második gyermekekért küzd az ország. A családi pótlék és a gyes összegét 30 százalékkal emelnék, a családtámogatásokat pedig továbbtanuló gyermekek esetén 24 éves korig biztosítanák – közölte.
Célzottan segítenék az egyszülős családokat
Növelnék a bölcsődei férőhelyek számát, amit Szél Bernadett szerint a kormány lecsökkentett, és több forrást biztosítanának ehhez az ellátáshoz. Célzottan segítenék az egyszülős családokat, családi pótlékukat 45 százalékkal emelnék, de rendeznék a tartásdíjak kérdését is, és lehetővé tennék, hogy a bölcsődei ellátás a munkaidőhöz igazodjon.
A párt emellett bérlakás-programot indítana. A társelnök azt mondta, 300 ezer család vár megfizethető bérlakásra. Hozzátette, megtiltanák a családok elhelyezés nélküli kilakoltatását.
A politikus kérdésre elmondta: a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) egy részét, a felújításra és bővítésre nyújtott támogatást megtartanák, új lakások építését azonban nem finanszíroznák ebből. Kijelentette: a támogatás jelenleg nem a rászorulókhoz jut, hanem inkább az építőipart támogatja, ezért a forrást szociálisbérlakás-programra fordítanák.
Szél Bernadett szerint a Fidesz családellenes programot hajt végre, mert azzal az átlagbér alatt keresők, vagyis az emberek háromnegyede rosszabbul jár. Szerinte ezt bizonyítja az is, hogy nem értek el demográfiai változásokat.
A politikus kérdésre, a Fidesz legújabb választási plakátjáról, valamint a határkerítés esetleges lebontásáról azt mondta: jelenleg olyan helyzet van az országban és a világban, hogy nem bontható le a kerítés, a gyűlöletkampány azonban szerinte nem folytatható. „A Fidesz csak rettegtetni tud, de kíváncsian várom a programját” – fűzte hozzá, de megjegyezte azt is: a Fidesz szüntette meg a határőrséget, amelyre azonban szükség van, amelyet vissza kell állítani.
A felülről nyitott kvótát nem támogatják – ismételte meg
A miniszterelnök ausztriai látogatásán történtekre úgy reagált: az LMP kiáll azért, hogy az ottani magyarok megtarthassák kedvezményeiket. Szerinte azonban Orbán Viktor diplomáciai habitusa lökte mélypontra a tárgyalásokat, mára pedig kiderült, nem csak neki vannak kemény eszközei az unióban. Kijelentette: az alapvető kérdés, hogy „olyan kormányfője legyen az országnak, aki képes késsel-villával enni”.
Arra a felvetésre, hogy a korábban az LMP-t kritizáló Vágó Gábor jelenleg a párt egyéni képviselőjelöltje, Szél Bernadett azt mondta: Vágó Gábor kritikai megjegyzései mindig is hasznosak lesznek az LMP számára.
MTI
(polgarportal.hu)