Támogatás
csütörtök, április 17, 2025
Támogatás
Támogatás

Botrány! – Magyar zászlót próbáltak felgyújtani Nagyváradon

0 megjegyzések 8 megtekintés

Megpróbálták felgyújtani a Bihar megyei RMDSZ-székházra kitűzött magyar zászlót a nagyváradi Fekete Sas-palotában, ám egy fiatalember időben megakadályozta, hogy a lobogó lángra kapjon – írta vasárnap a Maszol.ro erdélyi hírportál az RMDSZ közleményére hivatkozva.

 

A szombatról vasárnapra virradóra történt esetről a lap videofelvételt is közölt, amelyen látható, amint egy fiatal nő székre felállva egy öngyújtó lángjával próbálja meggyújtani az épület falára kifüggesztett piros-fehér-zöld zászlót. A Bihar megyei RMDSZ közleménye szerint a videofelvételt készítő szemfüles, elkötelezett magyar fiatal közbelépése akadályozta meg azt, hogy a zászló lángra kapjon.

Korábban is megpróbálták letörni vagy leszakítani a magyar zászlót, amelyet az elmúlt négy hónapban már négyszer rongáltak meg, az RMDSZ pedig valamennyi alkalommal hivatalos feljelentést iktatott a rendőrségen”

– közölte a portál.

Az RMDSZ szerint a Fekete Sas-palota passzázsa végig be van kamerázva, és tudomásunk van róla, hogy az eseteket rögzítették is a térfigyelő kamerák. A rendőrség értesülésünk szerint nem kérte ki a felvételeket, így egyik elkövetőt sem kerítette kézre.

Mivel az épület egy nemrég felújított műemlék, és van működő önkormányzati térfigyelő kamera, saját kamerát nem szerelhettek fel, mert nem engedélyeznek egy újabb beavatkozást”

– ismertették.

A szervezet azért is érthetetlennek tartja a történeteket, mert a székházra az Európai Unió, Románia, Magyarország és az RMDSZ zászlaját is kitűzték, így a magyar zászló jelenléte „egyértelműen nem provokatív” a részükről.

Elítélünk minden ilyen és ehhez hasonló cselekedeteket, elhatárolódunk minden olyan megosztó és kirekesztő magatartástól, amely a békés együttélés és nemzeti szimbólumaink szabad használata ellen irányul”

– szögezte le az RMDSZ Bihar megyei szervezete.

(forrás: Bokor Gábor, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.