in ,

Botrány! A HVG-s publicista felesége a tanárok ellen uszít!

hogy képzeli ezt?

„Az agresszív kormányzati fellépés ellenére számos iskolában folytatják a tiltakozást a bérükkel és az oktatási rendszerrel elégedetlen pedagógusok. Az akciójuk azonban addig aligha ér el célt, ameddig a tanárok kritikus mennyiségben nem állnak az értük is küzdő kollégáik mellé.

Nincs még egy olyan szakma, amelynek képviselőivel úgy mosta volna fel a padlót Orbán Viktor, mint a pedagógusoké. 2010-es hatalomra kerülése után szinte azonnal megkezdte az új »köznevelési« rendszer kiépítését, amivel visszarántotta a közoktatást a hatvanas évekbe. Az európai gyakorlattal és a szakmai konszenzussal ellentétben a miniszterelnök drasztikus centralizációba fogott, megvonta az iskolák önállóságát, megszüntette az állami iskolákban dolgozó pedagógusok autonómiáját (a többiekét is csorbította), mindeközben pedig – a kompetenciák fejlesztését háttérbe szorítva – új nemzeti tantervet fogadtatott el, amelyet megtaníthatatlan mennyiségű lexikális ismeretet tartalmazó kerettantervek formájában kényszerített rá a tanárokra és a diákokra, visszahozva ezzel a szocializmus kudarcos tantervutasításos rendszerét.

Nem volt 2010 előtt jó állapotban a közoktatás, de nagyjából az iskolák harmada bevezetett valamiféle innovációt, sokan próbáltak távolodni a poroszos módszerektől, s igyekeztek a gyerekek tényleges igényeire és sokféleségére tekintettel lenni. A trend biztatóan alakult: az innovációt ösztönző (vagy inkább: nem akadályozó) klíma miatt egyre többen törekedtek az elavult oktatási módszertan megújítására, amit egyre nagyobb frusztrációval elleneztek azok a tanárkollégák, akik a megszokott gyakorlathoz ragaszkodtak (vö: »nem kell annyi újítás, mi is felnőttünk valahogy«).

Ne felejtsük el, hogy a 2010 utáni gyerek- és nemzetellenes oktatási fordulatban a kormány legstabilabb partnere a pedagógustársadalom konzervatív része volt. Ők szívből utálták a korábbi, gyerekközpontú, az esélyteremtésre fókuszáló »libsi reformokat«. A retrográd oktatáspolitika stabil támaszát azok a pedagógusok jelentették, akiket a kormány ugyan megfosztott a szakmai autonómiájuktól, de ezt nem bánták, mert ők a választható tankönyvekben, a gyerekek személyére szabott szöveges értékelésben, a digitális eszközök terjedésében csak a többletmunkát és a káoszt látták. Ők nem lefokozásként, az értelmiségi státuszuk elveszítéseként, hanem a REND visszaállításként élték meg, hogy megint a minisztériumból mondják meg nekik, mit, hogyan, mikor, milyen hanghordozással kell »letanítaniuk«.”

 

– írja Gomperz, azaz Ónody elvtárs felesége.

 

 

Hogy kicsoda Gomperz, azaz Ónody?

Íme:

Pilhál az SZDSZ-es Gomperzről (Ónody Tamás)

 

Na, ennek a felesége ÓNODY-MOLNÁR DÓRA, ez a perszóna uszít most a tanárok és a gyerekek ellen!

Mondandójának első részét azonnal cáfoljuk, íme:

„Az agresszív kormányzati fellépés ellenére számos iskolában folytatják a tiltakozást a bérükkel és az oktatási rendszerrel elégedetlen pedagógusok.”

 

SZÁMOS? 10, azaz 10 iskoláról van szó, a kb. 2500-ból! És itt be is fejezhetjük  Gomperzné írásának elemzését, mert úgy hazugság, ahogy van.

Ennyi.

Ónody (Gomperzné) elvtársnő lehet, hogy szép, de sajnos buta mint a föld.

 

Függöny

 

 

mindenszo.hu

 



 

 

 

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

 

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

Agyhalál: a nyúltolvaj Juszt László támogatja Gyurcsányék árnyékkormányát – Zsák a foltját

Megrendítő videóval búcsúzik Bayer Zsolt Wittner Máriától – Videó