Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Botka lemondása óta DK=MSZP – A DK profitál az MSZP gyengélkedéséből

0 megjegyzések 5 megtekintés

A DK profitál az MSZP gyengélkedéséből

Nyeregben érzi magát Gyurcsány Ferenc (képünkön), aki immár nem is titkolja különösebben, hogy vezető szerepre törekszik a baloldalon. – Most az a helyzet van, amikor mi profitálunk az MSZP gyengélkedéséből. Nem szándékunk szerint, hanem az esemény logikájából következően – ismerte el az Inforádióban a DK elnöke.


Bár hangoztatta, hogy nem érdekeltek az MSZP tartós gyengeségében vagy esetleg eltűnésében, mert azok a szavazók a végén hiányozni fognak, Gyurcsány megismételte: természetesen nem a maguk ellenségei, és örül annak, ha a választók a pártját látják egyre inkább erősnek, egységesnek. A volt kormányfő szerint az ellenzéki pártok jövő tavasszal megnyerhetik a 106 egyéni választókerület többségét, a DK pedig akár 15 százalékos eredményt is elérhet a választáson. Gyurcsány Ferenc beszélt arról is, hogy a baloldali ellenzéki pártok között pár héten belül létrejöhet az egyéni választókerületek elosztásáról szóló megállapodás, közös lista azonban továbbra sem lesz.

Utóbbi híján azonban aligha lesz heteken belül egyezség, az MSZP ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy az egyéni jelöltek mellett a közös listáról és a közös miniszterelnök-jelöltről is megállapodjanak a DK-val. Szocialista elnökségi forrásaink arról beszéltek, hogy ha legkésőbb február elejéig nem sikerül mindhárom kérdésben dűlőre jutniuk Gyurcsány Ferencékkel, úgy felkészültek arra, hogy egyedül induljanak a választáson. Mindazonáltal a két párt közötti kötélhúzásban egyelőre Gyurcsányék tűnnek erősebbnek.

A közelmúltban a szocialisták egykori pártigazgatója, Velez Árpád jelentette be, hogy sem egyéniben, sem listán nem fog indulni 2018-ban, mert Molnár Gyula, az MSZP elnöke több nyerhető körzetet átadott a DK-nak. „Ez a te bűnöd. Miközben építettétek a DK-t, a saját pártunk romokban” – fogalmazott Velez. Szerdán pedig Horváth Imre parlamenti képviselő lépett ki az MSZP-ből, mert újpesti körzetét pártja várhatóan átadja a DK-s Varju Lászlónak. Feszült a helyzet a szegedi 1-es körzetben is, amit a szocialista pártvezetés ugyan kész átengedni Gyurcsányéknak, a helyi MSZP és Botka László bizalmi köre azonban nem.

 

(Bákonyi Ádám, magyaridok.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.