Támogatás
kedd, október 8, 2024
Támogatás
Támogatás

Böjte Csaba: ilyen jól magyar ember a Kárpát-medencében az elmúlt ezer évben nem élt

a
0 komment 3 megtekintés

Jézus hirdeti és gyakorolja is a szeretet parancsát – jelentette ki Böjte Csaba ferences szerzetes a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) második napján, hétfőn. A budapesti Hungexpón tartott fakultáción hangsúlyozta: ez az egyetlen parancs, amit nekünk adott a mester. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója előadásában úgy fogalmazott: Jézus Krisztus elindított egy úton bennünket (…), jó úton járunk, ez az az út, amelyen tovább kell mennünk, ezeket az értékeket és kincseket kellene, hogy felkínáljuk a világ többi részének is.

Böjte Csaba közölte, hogy a szeretet, a készség a párbeszédre, a szolidaritás és az irgalom az evangéliumból nőtt ki.

 

Jézus nem utópiát kerget, hanem ezt hiszi, és a kereszten is hitte, hogy ezt meg lehet valósítani

– tette hozzá. Az afganisztáni helyzetre utalva azt mondta: 50 ezer „keményfiú” 40 millió emberre akarja rákényszeríteni a maga ideológiáját, és úgy néz ki, ötmillió ember menekül az országból.

Ezzel szemben az európai parlamenti választások idején a kontinens 500 millió lakója békésen tudta megbeszélni, hogyan tovább, a kisebbség el tudja fogadni a többség véleményét, és nem öldököljük egymást

– mondta. A szerzetes ezen a ponton azt hangoztatta: örül, hogy a kétezer éves keresztény Európában él. A szolidaritásra térve arról beszélt, hogy Jézus kis közösségéből nőtt ki a közoktatás, a közegegészségügy, a közbiztonság, a közvilágítás és a közúthálózat. Utalt arra, hogy a világ egyes részén ezek a vívmányok azért hiányoznak, mert a krisztusi egymásra figyelés hiányzik. Böjte Csaba megköszönte, hogy Magyarországról nagyon sok segélyt kaptak a bajban lévő erdélyi gyermekek. Az irgalomról beszélve a ferences szerzetes úgy vélekedett:

Európában még az is meg van fertőzve a szeretet parancsával, aki köszönőviszonyban sincs a kereszténységgel.

Véleménye szerint jó, hogy az irgalom gyökeret eresztett mindannyiunkban. Böjte Csaba a katolikus világeseményen a többi között szólt a gyónás, a gondok letételének fontosságáról, a türelemről, valamint arról, hogy – mint fogalmazott – „higgyünk a szeretet végső győzelmében” és „merjük kimutatni az egymás iránti szeretetünket”. Böjte Csaba kitért arra is, hogy manapság „illik” panaszkodni, nyafogni, mindig a hibát keresni és leszólni egymást. Ezen a ponton kijelentette:

úgy gondolom, hogy ilyen jól magyar ember a Kárpát-medencében az elmúlt ezer évben nem élt.

Szavait a közönség nagy tapssal fogadta. Hozzátette: a jó dolgokért tudni kell hálát adni, és köszönetet mondani azokért. Szavai szerint „a gonosz lélek szeretné, hogy elégedetlenkedjünk”, ezzel szemben Jézus Krisztus mindig vigasztal, bátorít, erősít.

 

(pestisracok.hu)

 

 

Add tovább!

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.