Még szinte el sem kezdődött a 2024-es év, a Népszava egyik homályból a fényre törő publicistája, Dr. Szilágyi János egyérelművé tette, hogy két-három bekezdésen belül nála több cafrangos jelzőt és határozószót senki nem képes belegyömöszölni egységnyi jajveszékelésbe. Írásáról elmondható, hogy amolyan népszavás többtucatnyi cikornya.
Publicisztikájának hírértéke nem tartalmában van, hanem az olvasásakor ránktörő elementáris rötyögés rekeszizom-lazító varázsában. Óhatatlanul azt érzi az ember, hogy Szilágyi a mondatait alkotó szavak használatakor nem tudta eldönteni, hogy miből mennyi kell a fogyaszthatósághoz, így az írása közlésének népszavás megérdemeltségén túl megállná a helyét bármely humorfesztivál selejtezőjében is.
A doktor úr minősítéseit olvasva műremekének alant idézett 3 bekezdésében /Csak a bojkott maradt/ az ember élni kezd a gyanúperrel, hogy nem a levesbe tett gondolomnyi sót a költő, hanem fordítva, egy sóbányányi ételízesítőbe csöppentett tollának pipettájából némi izzadságszagú verejtékcseppet, ami önmagában is sós, tehát a végtermék kétszeresen is fogyaszthatatlan. Cikke végére érve úgy érezheti magát az egyszerű polgár, mintha az egerszalóki sódomb nehezedne vállaira, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy doktor úr áradó szavai a dombbal ellentétben nem bírnak se testi, se szellemi gyógyhatással.
De, hogy ne csak rébuszokban beszéljek, lássuk Szilágyi úr ,,medvéjét” kormányunk tevékenységéről és választóiról:
….ennek a hierarchizált, hagymahéj-szerűen rétegzett választói konglomerátumnak a tagjai jól érzik magukat ebben az összkomfortos autokráciában. A viszonylagos jólétükért, pillanatnyi előnyökért cserébe a szabadságukat, a lázadásra való jogukat, autonómiájukat spirituálisan átadták a biztonságot és védelmet nyújtó, a nemzetet megszemélyesítő, paternalista vezérüknek. A tudatukban ő mint egy náluk sokkal tökéletesebb, a vidéki Magyarország illúzióját megtestesítő, győzelmet győzelemre halmozó, világmegváltó magyarázatokkal szolgáló, a tutit is mindig találóan megmondó népvezér jelenik meg, a képe rég politikai termékké kovácsolódott. Ezért vakon megbíznak benne.
A fentiekhez hozzájárul az a törzsi-nemzetségi, félfeudális függőséget átörökítő politikai kultúra is, amely lehetővé teszi, hogy ez az önfelmentő morális megalkuvás, a fájdalommentes elnyomás elviselése teret nyerjen. Ráadásul ez a mostanában már romló tendenciájú jólét piramisszerűen, torz, igazságtalan módon van szétterítve. Az elviselhető szegénységben szenvedő milliók csak a megváltást jelentő üveggyöngyökben és jutalomfalatokban reménykedhetnek, azok pedig el is homályosítják az alárendeltségben élést. A biztonságot nyújtó kilátástalanság, a kiszolgáltatottság, meg az ehhez társuló politikai vallásosság – felturbózva és átitatva a táborhoz tartozás érzésének eufóriájával, valamint az érzelmekkel túlfűtött, öröklött sorsként velük élő etno-nacionalizmussal – még a hívőkön átgázoló valóságot is képes felülírni.
Ezt a hitet illetően nem lehet az embereket meggyőzni, mert a hitnek nincs szüksége racionális bizonyítékokra. Az érzelmi politizálás a tudat szerepének kikapcsolásával erőfeszítésmentesen és lelki tehermentesítő funkcióként működik. Ezért van az, hogy a fiktív ellenségekről szóló üzenetek működnek, az infláció és a megélhetési válság pedig másodlagos szerepet játszik a hitre és hiedelemre épülő, küldetéstudattal párosuló, legmagasabb rendű szükségletként manifesztálódó közösségi célokhoz képest. Ezeket az emberi attitűdöket csak kataklizmák, összeomlások képesek megingatni, ezért a kijózanodásban csak társadalmi megrázkódtatások alkalmával lehet bízni.”
Erre mondják azt, hogy na, csípjen már meg valaki! Ez már a jelzősített műélvezet felsőfoka, nem is a NÉP-SZAVA, hanem az egyetemes univerzumé.
Erre a túlbúrjánzó ügybuzgalomra ugyan még nem talált fel hathatós ellenszert az orvostudomány, de doktor úr bizonyára esküjéhez hűen, amennyiben orvos doktor a lelkem, akkor rajta van a medicína keresésén. Ha egyetlen jótanácsot megfogad tőlem, higgye el, hogy a kevesebb az mindig több és ez az újságírásra különösen érvényes és helytálló megállapítás. Egyébként esküszöm, nem tudom, hogy voltaképpen miről is akart szólni a dolgozata.
Az ,,önfelmentő, morális megalkuvást” meg a saját portáján keresse!
Tudja mit, igen, válaszomat én is ,,felturbózva, a táborhoz tartozás érzésének eufóriájával” írtam. Ha más nem, legalább ön értse betűlevesének általam most kizárólag intő példaként használt formai ,,zsenialitását.”
Apropó! Ön, tartozik egyáltalán valahova?
Bognár Zsolt /Parabolha/
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
