in ,

Balázs Péter: “Az SZFE körül kialakult konfliktust „közéleti paraziták” generálják.”

Balázs Péter: Nincs miért bocsánatot kérnem

Budapest, 2018. január 31. Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, szinkronszínész, színházigazgató a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban Balázs Péter munkásságáról beszélgetnek 75. születésnapja alkalmából a meghívott résztvevők. MTVA Fotó: Zih Zsolt
A színész korábban azt mondta: a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kialakult konfliktust „közéleti paraziták” generálják.

A szolnoki baloldali összefogás kijelentette, hogy addig nem szavazzák meg a Szigligeti Színháznak javasolt pénzügyi segítséget, amíg Balázs Péter igazgató nyilvánosan bocsánatot nem kér azért, mert azt mondta: a Színház- és Filmművészeti Egyetemen körül kialakult konfliktust „közéleti paraziták” generálják. Az érintett a Magyar Nemzetnek nyilatkozva kijelentette: végtelenül sajnálja, hogy Magyarországon egy liberális társaság, akik között döntéshozók is vannak, nehéz helyzetbe hozzák a másként gondolkodókat a demokrácia, a szólás- és véleményszabadság nevében.

„Kezelés alatt állok, így nem tudtam elmenni az esedékes közgyűlésre. A véleményemért nincs okom bocsánatot kérni hetvenhét éves koromban. Október 8-án lesz egy újabb közgyűlés, ahol napirendre kerül az ügy” – mondta a lapnak a Kossuth-díjas színházigazgató.

„A párbeszéd helyett pedig fenyegetőznek. Ha valaki bocsánatot kér, akkor el van intézve? Ugyan már!  A helyén kezelem ezt, és a nyolcadikai közgyűlésre hagyom ezt, hogy döntsék el. Az, hogy mindenki színre-szóra kérjen bocsánatot olyanért, mert használt egy közhasználatú szót, és más tartalommal, vélt véleménnyel telítik meg azt a szót, az lehetetlen. Inkább azzal foglalkozzanak a maguk részéről, hogy Szolnok városa épüljön-szépüljön, ahelyett, hogy bocsánatkérésre szólítsanak fel. Ez az ügy részemről le van zárva” – szögezte le Balázs, aki hozzátette: tőle kellene bocsánatot kérniük a 2007-es igazgatói kinevezése kapcsán azért a szörnyűségért, amit a fejére zúdítottak, vagy 2013-ben, amikor a Vígszínház vezetését pályázta meg. A színész-rendező arra utalt, hogy szolnoki kinevezése színházszakmai körökben elégedetlenséget váltott ki, többen nyílt levélben fordultak a polgármesterhez, hogy másítsa meg döntését.

(mandiner.hu)

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Nocsak! A Kétfarkú Kutya Párt külön listával és egyéni jelöltekkel készül 2022-re

Megint nem stadion! Új buszpályaudvart építenek Hévízen