in

Azok támadják a téli rezsicsökkentést, akik kormányon folyamatosan emelték a rezsit

Azok támadják és próbálják hitelteleníteni a téli rezsicsökkentést, akik kormányon nemhogy nem csökkentették, hanem folyamatosan emelték a rezsit – hangsúlyozta Németh Szilárd vasárnapi sajtótájékoztatóján

A Fidesz alelnöke elmondta: a szocialisták 2002-es hatalomra kerülésük előtt azt ígérték, nem lesz gázáremelés, majd kormányon 15-ször emelték – háromszorosára növelve ezzel – a gáz árát.

„A GYURCSÁNY-BAJNAI-KORMÁNYOK FOLYAMATOSAN ENGEDÉLYT ADTAK AZ AKKOR MÉG KÜLFÖLDI ENERGIASZOLGÁLTATÓKNAK A LAKOSSÁGI GÁZÁR EMELÉSÉRE.”

Ebben az időszakban az embereknek a keresetük jelentős részét kellett rezsiköltségekre fordítaniuk, emiatt pedig több mint 58 milliárd forint tartozást halmozott fel a lakosság – idézte fel.

Németh Szilárd egyúttal felhívta a figyelmet, hogy 2008 és 2010 között, annak ellenére, hogy a gáz világpiaci ára csökkent, a Gyurcsány-Bajnai-kormányok folyamatosan engedélyt adtak az akkor még külföldi energiaszolgáltatóknak a lakossági gázár emelésére. Megengedték, hogy teljesen kizsebeljék a magyar lakosságot, és ha kormányra kerülnének, ugyanezt tennék -mutatott rá.

Kitért arra is, hogy az ellenzék a rezsicsökkentés 2012-es elhatározása óta „fúrja-faragja” az intézkedést. Pedig 2010 óta sikerült elérni a gáz és a távhő árának 25 százalékos csökkenését, így Európa legdrágább gáz ára helyett a kontinens második legolcsóbb gázárát fizetik a magyarok – húzta alá.

Fotó: fidesz.hu

A most bejelentett téli rezsicsökkentéssel pedig a gáz- és a távhőszámlákon minden családnak jóváírnak 12 ezer forintot – közölte a kormánypárti politikus.

(fidesz.hu)

(forrás:www.fidesz.hu)

Európai kisebbségvédelmi kezdeményezés: már 822 ezer ember írta alá

NEM STADION! – Elhelyezték a Bethesda Gyermekkórház új épületszárnyának alapkövét