in ,

Az USA illegitim elnöke megfenyegette Putyint

Washington többé nem huny szemet Moszkva tevékenységei felett

Joe Biden amerikai elnök csütörtökön, a kormányzat külpolitikai törekvéseit vázoló beszédében kijelentette, hogy az Egyesült Államok többé nem huny szemet Oroszország tevékenységei felett. Biden elmondta, hogy előző héten folytatott telefonbeszélgetésük során ezt közölte Vlagyimir Putyinnal. Utalt arra, hogy az orosz elnököt tájékoztatta egy sor amerikai aggodalomról, így a többi között az amerikai választásokba való orosz beavatkozás, az afganisztáni táliboknak amerikai katonák meggyilkolásáért felajánlott állítólagos orosz vérdíjak, illetve a kelet-ukrajnai válság kapcsán.

Kínát Biden az Egyesült Államok legkomolyabb vetélytársának nevezte, de hozzátette: Washington kész együttműködni Pekinggel, amikor ez az amerikai érdekeket szolgálja.

 

Szembeszállunk a jólétünket, biztonságunkat és demokratikus értékeinket fenyegető kínai kihívásokkal. Szembeszállunk Kína gazdasági visszaéléseivel, és szembehelyezkedünk agresszív tevékenységével

– jelentette ki, utalva egyebek mellett az emberi jogok, illetve a szellemi tulajdon védelmének problémakörére. Kiemelte: az Egyesült Államok újra kívánja éleszteni évek óta elhanyagolt kapcsolatait legszorosabb szövetségeseivel. Felidézte, hogy január 20-i hivatalba lépése óta számos ázsiai és NATO-partnerrel egyeztetett. Úgy fogalmazott, hogy így akarja helyreállítani a korábban szokásos együttműködést és újra felépíteni az erős demokratikus szövetségeket, amelyek meggyengültek az évek óta tartó elhanyagoltság miatt. Az elnök hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok határozottan szembeszáll minden ellenséggel és riválissal, amikor az ország érdekeiről, az amerikai emberek nagyobb biztonságáról van szó. Beszédében Biden kitért az öt éve tartó jemeni háborúra is, leszögezve, hogy Washington a továbbiakban nem támogatja a Szaúd-Arábia vezette katonai beavatkozást.

A háborúnak véget kell vetni

– mondta, hozzátette ugyanakkor, hogy továbbra is segíteni fogják Rijádot az ország védelmében. Az amerikai elnök emellett arról számolt be, hogy a jelenlegi 15 ezerről a következő pénzügyi évtől, 2021. október 1-től 125 ezerre fogják növelni az évente befogadható menekültek számát az Egyesült Államokban.

 

 

(pestisracok.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Bréking! 10 évre 10 millió forint erejéig hitel, 0 kamattal és 3 éves (!) moratóriummal!

Hoppá! Donáth Kacsa faterja ellen vádat emeltek!