in ,

Az ellenzék erről is hallgat – Megugrott a megtakarítással rendelkezők száma Magyarországon – Mindössze a magyarok tizede nem tud félretenni havonta

A koronavírus-válság nem csökkentette a megtakarítással rendelkezők számát

 

A koronavírus-válság nem csökkentette a megtakarítással rendelkezők számát, mi több, megnőtt az arányuk éppúgy, mint az átlagosan félretett összeg – idézi a Portfolio a Budapest Alapkezelő legfrissebb reprezentatív kutatását.

A Budapest Alapkezelő 2013 óta végzi évente ismétlődő trendkutatását, amelynek célja, hogy felmérje a hazai lakosság körében a megtakarítani tudók arányát, a különböző megtakarítási, befektetési eszközök megoszlását. Az újabb felmérés szerint a járvány okozta válság ellenére (és a 2019 végi állapothoz képest) nőtt azoknak az aránya, akik megtakarítással rendelkeznek:

míg két éve a válaszadók kétharmada, ma már közel háromnegyede rendelkezik félretett pénzzel.
A Portfolio.hu szerint a legutolsó felmérés óta hét százalékkal csökkent azok száma, akik 100 ezer forintnál kevesebb megtakarítással rendelkeznek. Hat százalékkal többen mondtak 100 ezer és 1 millió forint közti összeget, míg nyolc százalékkal többen vallották, hogy 1 millió forintnál több a megtakarításuk.

A koronavírus sem tudott változtatni

A legtöbben továbbra is folyószámlájukon tartják a pénzüket, lekötés nélkül, és még mindig sokan választják a készpénzt is. A befektetési jellegű megtakarítással a válaszadók kétötöde rendelkezik. A megtakarítással rendelkező válaszadók háromnegyede egyetlen szolgáltatónál tartja a félretett pénzét.

A kutatás résztvevőinek 37 százaléka mondta azt, hogy alkalmanként tesz csak félre, 34 százalékuk havi rendszerességgel, 15 százalékra mindkettő jellemző, 13 százalék pedig azt jelezte, hogy jelenleg nincs lehetősége megtakarítani. Aki legalább alkalmanként megtakarít, annak 64 százaléka félretesz, ha a havi jövedelméből összejön egy ehhez szükséges összeg, míg 45 százalék akkor is megtakarít, ha egyszerre nagyobb pénzösszeghez jut.

A felmérés szerint a Covid-19 okozta válság ellenére a megkérdezettek többségénél nem változott a megtakarítás mértéke, de akinek igen, azok közül 23 százalék mondta azt, hogy kevesebb lett, míg 16 azt, hogy nőtt is a félretett összeg. A járvány okozta gazdasági visszaesés kihatással volt a megtakarítással kapcsolatos nézetekre is: 32 százalék felelte, hogy változott a hozzáállása, most ugyanis fontosabbnak tartja, hogy legyen megtakarítása, ez az arány pedig 44 százalék azok körében, akiknél az elmúlt év során csökkent a megtakarított összeg.

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Lángokban Párizs, de Brüsszel hallgat, nem aggódik, csak miattunk – Könnygázt vetettek be a tüntetők ellen Párizsban – Videó

Visszanyal a fagyi – Ellepte a fővárost egy rakás keresetlen üzenet, amivel Kamu Geriéknek üzennek