Az egyik legszebb magyar falu mindenkit elvarázsol

86

Zebegény fejlődését a 19. századi vasútépítés lendítette fel igazán. Magyarország első vasútvonalát – Pest és Vác között – 1846-ban adták át, ennek folytatásaként épült a Zebegényt is érintő Vác és Párkánynána közötti szakasz, amelyet 1851-ben helyeztek üzembe.

A Malom-patakon átívelő, 1846-50 között felépült Héthíd, azaz hétlyukú vasúti híd a magyar vasúttörténet egyik legrégibb ipartörténeti emléke. Ekkor épült meg a ma is látható vasútállomás, de ebben az időszakban Zebegény új iskolát és egy vendéglőt is kapott, és jelentősen megnőtt az ideérkező nyaralók száma.

Figyelni a Duna időtlen idők óta tartó folyását

A főtér meghatározó épülete Kós Károly és munkatársainak magyaros-szecessziós temploma, a 20. századi templomépítészet egyik legszebb hazai alkotása. A zebegényi közösségben az 1900-as évek elején merült fel egy új templom építésének gondolata, mivel a meglévő már kicsinek bizonyult. A korábbi templom egy része, a hegybe vájt sziklakápolna ma is látható a Kálvária-dombra vezető lépcső mellett. Itt hajdan még egy remete is élt. Halála után, 1740-ben alakították át a sziklaüreget templommá, úgy, hogy egy kis templomhajót építettek hozzá toronnyal és haranglábbal.

A század elején számos művész fedezte fel magának a festői falut. Többen nemcsak a nyári hónapokat töltötték itt, hanem le is telepedtek. Köztük volt Szőnyi István, akit ma is a Dunakanyar festőjeként emlegetnek.

Szőnyi Istvánék egykori otthonában múzeumot alakítottak ki, ahol az eredeti berendezés mellett számos festményt is láthatunk a falakon. A Dunakanyart és Zebegényt ábrázoló képeket elnézve az az ember érzése, hogy Szőnyi nemcsak szerette ezt a tájat, de ismerte minden apró rezdülését. A műteremben az óriási ablakokon át csak úgy árad be a fény, a polcokon kis tégelyekben színes festékek, használt ecsetek, a szoba közepén festőállvány, mintha csak Szőnyire várna.

A házhoz hatalmas udvar is tartozott, melynek legmagasabb pontjáról gyönyörű kilátás nyílt a Dunakanyarra, amely kimeríthetetlen témát jelentett a festő számára. „Amíg lehet, kint is szeretnék maradni, a kertben kedvenc padomról figyelve a felhők járását, a madarak vonulását és a Duna időtlen idők óta futó, medret alakító folyását.”

Ma már a fák eltakarják a kilátást, de a művészet és a művészek nagyon is jelen vannak, itt működik ugyanis a zebegényi művésztelep. Festőkkel azonban nemcsak itt, Zebegény utcáit járva is lehet találkozni, ahogy a plein-air festészet szellemében a szabadban alkotnak.

India lehíresebb festőnője lett

Amrita Sher-Gilt sokan az indiai Frida Kahlóként emlegetik. Nemcsak megjelenésükben hasonlítottak egymásra, Sher-Gil személyisége és kalandos élete is sokban emlékeztet a mexikói festőnőére. De mindennek mi köze van Zebegényhez? Nagyon is sok, India leghíresebb festőnője ugyanis gyerekkorában sokszor töltötte itt a nyarakat.

Amrita Sher-Gil 1913-ban született Budapesten, Gottesman Marie Antoinette és Umrao Shing Sher-Gil, szikh arisztokrata első gyermekeként. Nyolcéves koráig a család Magyarországon élt, majd Indiába költöztek. Amrita gyerekként a nyarakat általában Zebegényben töltötte, és később Indiából is gyakran hazalátogatott. A villa, amelyben laktak, ma is megvan, tulajdonosai ma is festőművészek. Amrita nagybátyja, a neves indológus, Baktay Ervin is sok időt töltött a Dunakanyarban, itt rendezte meg nyaranta indiántáborait, melyeken unokahúga is részt vett.

A Dunakanyar nagy hatással volt Amrita Sher-Gil festészetére, az itteni élmények, benyomások számos festményén visszaköszönnek. A festőnő mindössze 28 éves koráig élt, de rövid élete alatt is komoly életművet hozott létre.

A 20. század elején báró Dőry Vilmosné, egy gazdag sajtgyáros özvegye Bécsben hajóra szállt, és úgy döntött, addig hajózik a folyón lefelé, míg meg nem találja a legszebb helyet leendő otthona számára. Zebegény és az itteni táj teljesen elvarázsolta, nem is ment már tovább. Egykori lakhelye, az eklektikus Dőry-kastély ma is ott áll a Duna partján.

De nemcsak Dőryné, sokan mások is beleszerettek az egyre divatosabbá váló nyaralóhelybe. A Dőry-villától nem messze áll például a neves építész, iparművész Maróti Géza villája, lenn a parton pedig egy általa tervezett másik villa is látható.

Ha kicsit eltávolodunk a Dunától, és elindulunk a meredek János-hegy utcán, különös, régi épületet találunk megbújva a fák között. A tornyos, faszerkezetes, svájci stílusú épület száz évig gyermeküdülőként működött Zebegényben, de eredetileg egészen más céllal építették. Az 1896-os millenniumi világkiállítás dohánypavilonja volt.

Az ezredéves kiállítás ideje alatt egy miniatűr dohánygyár működött az épületben, ahol a látogatók megnézhették, hogyan készülnek a szivarok, cigaretták és természetesen azon melegében ki is próbálhatták az elkészült termékeket. Az épületet a világkiállítás után lebontották, és a zebegényi hegyoldalban építették fel újra. Ma magánkézben van, így sajnos nem látogatható.

Zebegény mindenkire jótékonyan hat

A Duna-parti kis utca kékre festett, mesebeli házikóit nem lehet nem észrevenni. Ezek a Napraforgó-házak, melyeket gróf Károlyi Lászlóné gróf Apponyi Franciska építtetett. Az 1936-ban elkészült folyóparti „Virágnyaralók” sok vendéget csábítottak a faluba. Köztük sok külföldit is, akik azonban nemcsak pihenni jöttek, hanem a grófnő pedagógiai módszereit is szerették volna tanulmányozni.

Károlyi grófnő már az első világháború alatt segítette a rászorulókat, jótékonysági rendezvényeket szervezett, és ő alapította az első hazai csecsemőotthont Újpesten. Az 1920-as évek végén költözött Zebegénybe, ahol felkarolta a helyi szegény gyerekeket. A gyerekek számára különböző foglalkozásokat szerveztek. A közösségteremtő kezdeményezés a „Virágegylet Zebegény” nevet kapta, és lelke a grófnő volt, akit mindenki csak Napraforgónak szólított.

A falu gyönyörű fekvésében a magasból lehet gyönyörködni igazán, és a panorámáért nem is kell túl sokat fáradni. A falu központja fölött emelkedik a Kálvária-domb, itt található az Országzászló és a Hősök emlékműve, valamint a Kálvária-kápolna, amelyhez a temető irányából egy szép kálvárián is fel lehet sétálni.

A trianoni emlékművet a szocializmus ideje alatt kilátóvá minősítették, tulajdonképpen ennek köszönheti, hogy még ma is áll. Ma már újra emlékhely, a régi kilátó helyett pedig a közelben egy újat építettek. A vörösfenyőből készült Kós Károly-kilátót két éve adták át. Az építmény részben templomra, részben római őrtoronyra emlékezet, mivel a közelben húzódott a Római Birodalom határvonala, a limes.

Ha innen még egy kicsit feljebb sétálunk, kevésbé ismert, de nagyon hangulatos kilátópontot találunk egy hatalmas tölgyfa árnyékában. A hely arra csábít, hogy hosszasan elidőzzünk a fantasztikus panorámában gyönyörködve, az élet nagy dolgairól elgondolkodva. Hiába, Zebegény egy kicsit mindenkiből kihozza a művészt.

(origo.hu)