in

Na ez be fog tenni a libsi brüsszelieknek. :D – A cseh Trump nem támogatja az EU föderális átalakítását

Ma kezdődik a két napon át tartó cseh parlamenti választás. Andrej Babis, a hétvégi cseh képviselőházi választások megnyerésére esélyesének tartott ANO mozgalom elnöke az utolsó, csütörtöki televíziós vitában elutasította az európai integráció elmélyítését, és az euró bevezetését Csehországban.

„Nem akarok további integrációt, nem akarok eurót” – jelentette ki Babis abban a vitában, amelyet a választások előestéjén közvetített a Nova kereskedelmi televízió. „Az euró bevezetése nem előnyös sem az állam, sem a társadalom számára” – vélekedett a politikus. Hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak alapvető reformokra van szüksége.

Babis leszögezte: szükség van arra, hogy „az EU-ban a kormányfőknek és az államfőknek legyen döntő befolyása”, és „ne a brüsszeli hivatalnokoknak”. „Meggyőződésem, hogy az eddiginél aktívabbnak és kezdeményezőnek kell lennünk” – tette hozzá Babis, aki a felmérések szerint a kormányfői bársonyszék legnagyobb esélyese.

Fotó: AFP

Lubomír Zaorálek, Andrej Babis vitapartnere, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) kormányfőjelöltje szintén az EU megváltoztatásának szükségességéről beszélt. Zaorálek szerint a legfontosabb teendő jelenleg az, hogy „eltüntessük az Európai Unió keleti és nyugati fele közti árkot”. Úgy vélte: nem szabad megengedni, hogy az EU új, közép-kelet európai tagállamai „másodhegedűsök” legyenek Európában. „Nem akarunk az EU szemétkosara lenni” – jegyezte meg az Európa nyugati és keleti felében azonos csomagolásban, de eltérő összetételben forgalmazott élelmiszerekkel összefüggésben.

Kérdésre válaszolva – támogatnának-e egy népszavazást Csehország kilépéséről az EU-ból – sem Babis, sem Zaorálek nem nyilatkoztak világosan. „Nem tartom jónak, hogy ilyen komoly kérdésekről gyakran legyenek népszavazások” – jegyezte meg Zaorálek.

Mindkét politikus bírálta Brüsszel politikáját migrációs ügyekben, és elutasította a migránsok kvóták szerinti kötelező elosztását.

Andrej Babis nem zárta ki, hogy mozgalma választási győzelme esetén hajlandó lenne újra kormánykoalícióra lépni a Cseh Szociáldemokrata Párttal (CSSD). Lubomír Zaorálek viszont úgy nyilatkozott: ez attól függ, hogyan oldja meg az ANO azt a problémát, hogy elnöke, Babis ellen büntetőeljárás folyik az uniós támogatásokkal való visszaélés gyanújával.

Csehországban pénteken és szombaton tartanak képviselőházi választást, amelynek legnagyobb esélyese az ANO mozgalom. A választásokon induló nagyobb támogatottságnak örvendő pártok többsége a kampányban azt állította, hogy elutasítja az együttműködést Andrej Babissal, aki nyíltan hangoztatja, hogy miniszterelnök szeretne lenni. A prágai sajtó szerint nehéz kormányalakítási tárgyalásokra kell számítani.
(888.hu, Vincze Viktor Attila)

Az egyik legszebb magyar falu mindenkit elvarázsol

Hét éve nincsenek korrupciós ügyek a fővárosban