in ,

Az agyhalott Tóta W. durván nekiment Bayer Zsoltnak és Szakács Árpádnak

Bayer Zsolt és Szakács Árpád frissen megjelent könyvének tegnapi bemutatójáról, mint kiderült, nem csak konzervatív újságírók publikáltak

Már mocskolják a Bayer-Szakács könyvet

 

Bayer Zsolt és Szakács Árpád frissen megjelent könyvének tegnapi bemutatójáról, mint kiderült, nem csak konzervatív újságírók publikáltak. Tóta W. eljött a Polgárok Házába. Majd hazament. Bevette gyógyszerét, és leköpött mindent és mindenkit, aki eszébe jutott. Szembe köpte a Hvg oldalain a kulturált tömeget, amely a zsúfolt terem ajtaján kívül is érezte ennek a könyvnek a jelentőségét, mocsokkal kente be – persze csak a másból tájékozódni képtelen, mantráit habzsoló ballib olvasók számára – Szakács Árpádot, Bayer Zsoltot és Gajdics Ottót is.

Tóta W. lelki világára, kirekesztettségére, ami kiolvasható írásából, talán az a legjellemzőbb, hogy elképzelni sem tudja, létezik az a tömeg (a kétharmados!), amelyik olvas Németh Lászlót, Spiró Györgyöt, no meg Nyírő Józsefet, hogy Wass Albertet ki ne felejtsem, de ez az a közeg, amely például a Ki olvas Esterházyt Pétert? kérdésre is bizonyára igennel felelne…

Ez a közeg, ahova az ilyen Tóta W.-féle provokátorok csak ritkán csöppennek. Ez az a közeg, ahova olyan felvilágosult emberek járnak, akik nem csak hogy pontosan tudják, mi a különbség a „Kinek a kulturális diktatúrája?” (cikksorozat) és a „A kultúra diktatúrája” között, hanem értik és átérzik annak súlyát is.

De érti ezt a szerencsétlen, penzumát teljesítő publicista is, hisz Bayer Zsolt a hazai könyvpiac ballib monopóliumának példáján gyönyörűen bemutatta előadása során. (Nyilván csak neki, mert a Polgárok Házában ülők tisztában vannak a hazai kulturális élet milyenségével.) Viszont, micsoda meglepetés, Tóta W. erről a Hvg olvasói számára nem tudósít.

Tóta W. kristálytisztán tudja miről ír, és azt is, hogy azt hogyan kenje el, de gyógyszere értelmét háttérbe szorítja, előtérbe hozza viszont a meg nem értett zseni sértettségét amiatt, hogy ott, az ő oldalán, a legnagyobb lángelmék, világmegváltó géniuszok könyvbemutatóján sem jelennek meg annyian, mint tegnap csak amennyien a teremből kiszorulva hallgatták a pulpituson ülő hármas értékes gondolatait.

Ebből ered nyilván a Hvg-s gyűlölködő azon rettegése is, amely miatt megszólította írása végén Bayer Zsoltot, és amit Szakács Árpád meg is fogalmazott, hogy nekünk bizony nem kell félnünk, ezek, a „Tóta W.-k”, bár gyűlöletükkel még mérgezhetik a levegőt egy ideig, már nem jönnek vissza.

A próféta szóljon belőle!

(forrás: Nagy Árpád, magyaridok.hu)

Sivalkodás lesz! – A Párizsi Magyar Intézet a rendező gátlástalan, gyűlölködő politizálása miatt kénytelen volt törölni egy Spiró-bemutatót

Megint sértegetik a magyarokat! – Dés László szerint 3 millió Fidesz szavazó nem tud gondolkodni