Nem lennék most egy ellenzéki szavazó helyében. A jelenlegi kormány politikájával nem szimpatizáló állampolgárok nagy bajban lehetnek, ha a közelgő európai parlamenti választásra gondolnak.
Pártjaik a széthullás előrehaladott állapotába kerültek, egymást érik a kirúgások és a kizárások, majd minden héten nyilvánosságra kerül egy eredetileg titkosnak szánt hangfelvétel, és időnként még pofonok is elcsattannak az egymást árulózó árulók közt.
Az ellenzéki pártoknak nincsenek se világos, se homályos üzeneteik, a színvakságot és az igazságot letagadó ideológiájuk, a liberalizmus a világ minden táján csatákat, de inkább háborúkat veszít, képviselőik pedig bátortalanul és reményt vesztetten, szégyellősen dadogva, egy leszidott és két hét szigorított szobafogsággal megfenyegetett kisgyerek módjára nyilatkozgatnak Rónai Egonnál a nagy semmiről.
Az áprilisi választási kampány fő üzenetei – romokban a négymillió koldus által lakott ország, az „oktatásegészségügy” végnapjait éli, a gazdaság helyzete meg egy közép-afrikai ország állapotát idézi – jobb társaságokban már csak nevetség tárgyát képezik, részint mert képtelenség akár egy törülközőnyi helyet is találni a Balatonnál, részint mert a horvátok tengerpartját, az elmúlt nyarak idegenforgalmi statisztikáit és saját tapasztalataimat figyelembe véve békésen, ám roppant határozottan sikerült – nekünk, magyaroknak – visszafoglalnunk, az oktatás anyagi terhei alatt görnyedező fiatalokról nem is beszélve, akik a legmenőbb, egyúttal a legdrágább zenei fesztiválokon mulatnak, majd támogatják haza egymást a hűvös nyári hajnalokon, ahelyett hogy a diktatúra elleni harc programpontjait dolgoznák épp ki.
A magyar embereket átlátszó, könnyedén ellenőrizhető és aljas hazugságokkal győzködő pártok a megszűnés határán vannak – a DK és az LMP például ma be se jutna a parlamentbe – és hibáikból nem tanulva újra belekezdtek az összefogás nevű menetrendszerű játékukba.
Ami egyrészről módfelett szórakoztató, másrészről viszont a biztos bukást jelenti a foglalkozáson részt vevők számára, hiszen ideológiai kapocs nélkül, pusztán az Orbán, takarodj! programjával nem lehet választást nyerni. Az ugyanis nem egy értelmezhető és vonzó üzenet a választók felé, hogy mindegy, kivel, mindegy, hogyan, mindegy, miért, de hatalomra akarnak kerülni.
Az ellenzéki összefogást a Jobbik nevű balliberális párt szeretné vezetni, amit jelenleg két elnök irányít. Egy Roy művésznévre hallgató, volt egri szkinhedvezér és az a Gyöngyösi Márton, aki nem is olyan régen még leküzdhetetlen vágyat érzett a magyar Országgyűlésben helyet foglaló zsidó származású képviselők összeírására.
Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy az eddig az ismeretlenség homályában sem létező Pintér Tamás jobbikos fiatalembernek a napokban sikerült azt a Fideszt lenáciznia, aminek Benjámín Netanjáhú izraeli kormányfő minden adandó alkalommal köszönetet mond, amiért megvédi a muszlim agressziótól a zsidókat, és az is, hogy Újhelyi István pár éve még sárga csillaggal tiltakozott a parlamentben Gyöngyösi zsidózására.
A szkinhed és a zsidózó meg is hirdette az ellenzéki összefogás haladó programját: kiemelt helyen fogják kezelni az emberi kisebbségi és szabadságjogokat. A Jobbik ma a megszűnt SZDSZ-nél is szélsőliberálisabb programot tűzött a régen még Árpád-sávos zászlajára.
Ami kétségkívül remek ötlet, figyelembe véve, hogy a magyar emberek nagy többségét éppen az ilyen hívószavak taszítják a leghatékonyabban.
Örkény se tudott volna ennél abszurdabb történetet kitalálni.
Mi már csak egy kávét kérünk.
(Apáti Bence, magyaridok.hu)
