Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Ákos reagált a disznószemű Vásárhelyi Mária kirohanására – „Esetemben 9 esztendőt késett ez a kis bolsi mocskolódás.”

0 megjegyzések 34 megtekintés
Ákos reagált a baloldali megmondóember Kossuth-díjakkal kapcsolatos kemény szavaira.

Mint arról beszámoltunk, kiosztották a Kossuth-díjakat március 15-én. Az eseménnyel kapcsolatban megszólalt Vásárhelyi Mária, közösségi oldalán a többi közt azt írta,

„Azért most jobb ahhoz a közösséghez tartozni, amelynek tagjai soha életükben nem kaptak semmiféle állami kitüntetést, és így nem kell azon rágódniuk, hogy hogyan kerülhettek ők egy olyan listára, amelyen Szakály Sándor, Nagy Feró, Párkányi Raab, Stefka István, Orbán János Dénes, Ákos és a többi tehetségtelen pártszolgálatos seggnyaló szerepel.”

Bezzeg amikor Bangó Margit kapott Kossuth-díjat! Daliás idők!”

– reagált egy kommentben Ákos. „Isten ments, hogy megzavarjam a békés, européer szociáldemokrata gyűlölködést, csak jelzem, hogy esetemben 9 esztendőt késett ez a kis bolsi mocskolódás. Éberség, elvtársak!” – írta.

Jómagam pedig tartózkodom attól, hogy tehetségtelen pártszolgálatos seggnyalónak nevezzek egy olyan kiváló társadalomtudóst, aki magától Gyurcsánytól és pártjától vehetett át díjat tavaly, nem kevesebbért, mint az Új Köztársaságért”

– zárta kommentjét az énekes, belinkelve Bangó Margit bejelentését is.

 

 

(mandiner.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.