in ,

AGYRÉM – Szabó Szabolcs Csepelen és Soroksáron kezdené a migránsok betelepítését

Szabó Szabolcs Csepelen és Soroksáron kezdené a migránsok betelepítését

 Szabó Szabolcs, az Együtt csepeli és soroksári képviselőjelöltje nyíltan támogatja a bevándorlást és a migránsok kvótákon alapuló kötelező betelepítését. Ha lehetőséget kapna rá, lebontaná a déli határzárat és bevándorlóországgá tenné Magyarországot.

Erről Facebook-oldalán is tanúbizonyságot tett 2015. augusztus 12-én, amikor az alábbiakat írta: „a kerítés teljesen felesleges. […] a menekültek ellátására kellene fordítani inkább azt a 9 milliárd forintot.” Nem elég tehát, hogy beengedné a bevándorlókat, a magyar emberek helyett őket támogatná a központi költségvetésből.

 

Szabó pártjának elnöke, Szigetvári Viktor 2015. szeptember 10-én kelt nyílt levelében arra szólított fel, hogy Magyarország fogadjon be 15 ezer bevándorlót. A javaslat mellett természetesen Szabó Szabolcs is kiállt.

Az Együtt egyébként egyből állampolgárságot is adna a migránsoknak, hiszen azt írták honlapjukon, „nemzeti érdek, hogy új állampolgárokra is szert tegyünk”.

Az Együtt csepeli és soroksári jelöltjét még a sorozatban elkövetett terrortámadások sem gondolkodtatták el, hiszen szintén a Facebookon azt fejtegette, hogy az utóbbi években Nyugat-Európában elkövetett merényleteknek nincsenek összefüggésben a bevándorlással.

 

Mindez azt bizonyítja, hogy megválasztása esetén Szabó Szabolcs éppen Csepelen és Soroksáron kezdené a migránsok betelepítését, ezzel pedig közvetlen veszélybe sodorná az ott élő magyar családokat.

 

mindenszo.hu

DÖBBENET – Csárdi Antal, a belvárosiak helyett a bevándorlók pártján

Vajda Zoltán és az Együtt teret engedne a korlátlan bevándorlásnak