in ,

Agyhalál – Ócska propagandával hergeli a kormány ellen az orvostanhallgatókat a Magyar Orvosok Szakszervezete

Manipulatív kérdőívet terjesztenek az orvosi egyetemeken.

Mint ismert, az Országgyűlés október elején elfogadta az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt, melynek értelmében soha nem látott mértékű béremelést kapnak az orvosok, valamint a hálapénzt is kivezetik az egészségügyi rendszerből.

Hiába szavazta meg a törvényt az összes parlamenti párt, finoman szólva sincs nemzeti konszenzus a kérdésben. Sőt a Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) már az orvostanhallgatókat is igyekszik bevonni az új szabályozás és a kormány elleni harcba.

Olvasónktól (aki maga is orvosnak készül) kaptuk meg azt a manipulatív kérdőívet, amelyet az orvosi egyetemek ötöd- és hatodéves hallgatói között terjesztenek.

 

 

 

 

A MOSZ által összeállított felmérés második pontja arra kérdez rá, hogy a kitöltőnek mi a véleménye az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről. Igen ám, csakhogy a négy válaszlehetőség közül három határozottan ellenzi a törvényt, az egy támogató opció pedig – bár alapvetően jónak tartja a kezdeményezést – bizonyos dolgokat sérelmez.

 

 

 

 

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Magyar Orvosok Szakszervezete egész egyszerűen figyelmen kívül hagyja azon orvostanhallgatók véleményét, akik teljes mértékben egyetértenek az új törvénnyel.

Józan paraszti ésszel is belátható, hogy ilyen módszertanokkal meglehetősen könnyű olyan narratívát gyártani a baloldali médiában, mely szerint a jelenlegi és a leendő orvosok körében is óriási az elutasítottsága a változásnak…

 

 

(Horváth Tamás, 888.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Rendkívüli videót tett közzé Varga Mihály ’56-ról! Videó

Bohár Dani: gyáva népnek nincs hazája!