Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Agyhalál – Fából vaskarika: megnyílt Anglia első állandó vegán hentesboltja

0 megjegyzések 5 megtekintés

Elérkezett az emberiség által egykor létrehozott civilizáció végjátékának újabb szomorú fázisa, miután vasárnap, a vegán világnapon megnyitotta üzletét Londonban Anglia első állandó vegán hentese, ahol a hagyományos húsfélék húsmentes verzióját árulják. Az utóbbi években egyre nőtt a vegán termékek iránti kereslet Nagy-Britanniában, a szigetországban egyre többen szakítanak a hús- és tejtermékekkel.

 

 

A boltban olyan termékeket kínálnak, amelyek tisztán növényi alapanyagokból készülnek, de pótolni tudják a húst, húsízűek és a megjelenésük is a húsra, hús alapú termékekre emlékeztet – mondta el Matthew Foster, az üzlet társalapítója. Tavaly az országban számos új vegán termékfajtát jegyeztettek be nagyvállalatok és kis cégek is, köztük olyanokat, mint a vegán jégkrém vagy sütemények. A vegán hentesboltot létrehozó csapat 2017-ben kezdte működését egy vacsorára kínált fogással, és jelenleg már komplett, otthon elkészíthető fogásokat kínálnak minden hozzávalóval; az alapanyagokhoz szóját és szejtánt – búzasikért – használnak.

A húsmentes készítmények iránti kereslet növekedése nemzetközi szinten is vitát váltott ki arról, hogy lehet-e vegaburgernek vagy vegakolbásznak nevezni egy terméket, vagy ez esetleg összezavarja a vásárlókat. Az Európai Unió törvényhozása azonban október elején úgy döntött, hogy a gazdák tiltakozása ellenére nem korlátozza még ezeket az elnevezéseket, mert az elbátortalanítaná azokat, akik változtatni akarnak étrendjükön és kevesebb húst akarnak enni.

 

(pestisracok.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.