in ,

Agyhalál – A magyar nép genetikusan alattvaló, ostoba és talán gyáva is – jelent meg a Népszavában

Igaza volt, Kertész Ákosnak, amikor azt mondta, hogy a magyar nép genetikusan alattvaló.

„Igaza volt, Kertész Ákosnak, amikor azt mondta, hogy a magyar nép genetikusan alattvaló. Ezt én kiegészíteném azzal, hogy ostoba is. Vagy gyáva. Vagy mindkettő. Mert aki az elmúlt 8, de főleg 4 év fideszes ténykedését követően képes a Fideszre szavazni, annak gondjai lehetnek az értelmi képességeivel” – jelentette meg az alábbi sorokat a Népszava a vélemény rovatában.

Persze mindez „csak” az olvasói levelek (Vélemény) között találjuk, olyan írásban, amely ezután azonnal ellenzéki összefogást sürget, felkészülést a 2022-es választásokra.

 

Eleve szomorú, hogy ilyen gondolkodású ember él Magyarországon, de hogy egy országos napilap még le is hozza ezeket a hitvány sorokat, akárki is írja őket?!

 

Persze a Népszavában nem új keletű dolog ez, szerzőik műveltek már hasonló alantas dolgokat, így joggal merül fel a kérdés, talán titokban még egyet is értenek velük? (A cikk alatt nem szerepel a mondat, amely szerint a szerkesztőség nem feltétlen ért egyet a szerző gondolataival…)

De kérdezzük meg a sorokat publikáló Népszavát, ugyanilyen rasszista firkálmányt bátran közölnék az amerikai, a francia, a német, a szlovák, a lengyel vagy bármely más népre is?

Publikálnának más népek genetikai állományára vonatkoztatott, gyűlöletkeltésre alkalmas tartalmakat is, vagy csak a „magyar nép” vérlázító mocskolása az, amire ugrik beidomított olvasótáboruk?
(Teveli Zoltán, magyaridok.hu)

Puzsér: Addig nem lesz kormányváltás, míg Gyurcsánynak és az MSZP-nek el nem folyik a vére

Lázár János: Visszafelé sült el a lejáratókampány