Támogatás
vasárnap, április 27, 2025
Támogatás
Támogatás

A k**va anyjukat! Felmondólevelet postázott az orvosoknak a MOK

0 megjegyzések 11 megtekintés

Felmondásuk letétbe helyezését javasolja az orvosoknak a Magyar Orvosi Kamara. A nyomásgyakorlást február elején kezdték el, a kamarai tagoknak járó Orvosok Lapjának februári számában egy sablont is elrejtettek a kollégáiknak. Az orvosi kamara túl messzire mehetett, ugyanis a kormány módosította a kamarai tagságról szóló törvényt, így amelyik orvos 25 napon belül nem tesz nyilatkozatot, automatikusan megszűnik a tagsága. A Gyurcsány-kormány vizitdíjat bevezető államtitkárának, Kincses Gyulának a vezetésével akár meg is szűnhet a kamara – írja a Magyar Nemzet.

 

A jövőben a MOK csak saját tagjai­val szemben indíthat etikai vizsgálatot, és döntései is csak a kamarai tagokat kötelezik. Az eddigi szabályozás szerint csak azok az orvosok praktizálhattak, akik tagjai voltak a kamarának, hozzájárulásként pedig évi nagyjából ötvenezer forintot is kellett fizetniük. Az, hogy 25 nap múlva valószínűleg jelentősen megcsappan a kamarai tagság, akár a MOK megszűnéséhez is vezethet.

Pedig Kincses Gyula nem volt sikertelen MOK-elnök. A nyugdíjas fül-orr-gégész régóta politizál, igazán ismert azonban a vizitdíj bevezetése miatt lett, ő volt ugyanis a Gyurcsány-kormány egészségügyi államtitkára 2007-ben, a díj bevezetésekor. A lépés azért váltott ki nagy ellenkezést, mert Gyurcsány Ferenc a 2006-os választási kampányban azt hazudta, nem készülnek vizitdíjat szedni azért, hogy az emberek bemehessenek a háziorvosukhoz, de egy évvel később mégis megtették. 

Kincses Gyula egyébként utólag is vállalta a vizitdíjat és a kórházi napidíjat is, szerinte ez egy akkori nagy reformcsomag fontos része lett volna. Egy évvel a bevezetése után Kincses mégis távozott a Gyurcsány-kormányból, és nem is tért vissza a politikai életbe egészen 2019-ig.

Négy éve egy jól beazonosítható baloldali kötődésű orvoscsoport jelöltjeként választották meg a MOK élére, programját a kormány mégis elfogadta. Kincses Gyulát és a MOK elnökségét Orbán Viktor miniszterelnök is fogadta 2020-ban, a kormány döntött a hálapénz eltörléséről és az orvosbérek eddig soha nem látott mértékű emeléséről. Abszurd egyébként, hogy az ügyeleti rendszer átalakítása is a MOK programjának része volt, most pedig ez ellen tiltakoznak. Valószínűleg ezzel hiteltelenítették el végképp magukat.

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.