Támogatás
szombat, február 15, 2025
Támogatás
Támogatás

A pestisracok.hu stábjának megtámadása már a rendőrségen

0 megjegyzések 45 megtekintés

Cikkünk nyomán Tényi Istán fordult a rendőrséghez. Mint tegnap este beszámoltunk róla, a pénteki influenszer-tüntetés után a Hősök terén összegyűlt tömeg egy része a Lendvai utcába vonult, hogy a „rossz dolgok miatt érzett elégedetlenségüket” a Fidesz-székházán torolják meg. Varga Ádámot és operatőrét ott támadta meg a kemény mag egy része, és mivel a verbális inzultusok mellett fizikai erőszak is érte őket, a rendőrök menekítették ki őket.

 

Mint Tényi István a bejelentésében írja:

A beszámoló szerint a rendőrök menekítették ki a Pesti Srácok tudósítóját a Fidesz Magyar Polgári Szövetség előtt a tüntetők gyűrűjéből. A stábot megdobálták, illetve az operatőrt hasba ütötték kétszer. A sajtóbeszámolóban közölt adatok –bizonyítottság esetén- a garázdaság vétség gyanújára utalnak. Úgy gondolom, hogy a mai Magyarországon szükség van arra, hogy a sajtó képviselőit, ha önmagukat nem tudják megvédeni, a bűntetőjog szintjén is védelmezze a jog. Véleményem szerint ismeretlen elkövetőnek semmilyen indoka, oka nem volt arra, hogy így vezesse le a feszültségét. A sajtó képviselője a munkáját végezte, közvetített egy nyilvános rendezvényről.

 

 

(pestisracok.hu)

 

 

 




 

Kérjük a segítségedet!

Példátlan politikai ítélet a magyar bíróságon – Wittinghoff videója miatt a mindenszo.hu-nak több, mint 4 millió forintot kell fizetnie sérelemdíjként! Az ítélet jogerős!

Portálunk szerkesztői bérből és fizetésből élnek, azok pedig nem akkora összegek, hogy több, mint 4 millió forintot ki tudjunk fizetni. Nem tudunk, nincs ennyi pénzünk, sem megtakarításunk, azonban lakásunk van, amit Wittinghoff és a politikai ítélet miatt elárvereznek a fejünk felöl: kvázi a bíróság kitesz minket az utcára.

 

Csak pár napunk van összegyűjteni valami csoda folytán ezt a 4 millió forintot, megadjuk a számlaszámunkat, ahova várjuk az esetleges támogatásokat, hátha mégis maradt még valami remény….

Számlaszám:

Erste bank

11600006-00000000-43559002

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.