A kis patak úgy döntött, hogy nem hajlandó tovább a folyóba ömleni, nem hajlandó a nagy egész részese lenni, mert ő egyéniség, mert ő valaki, mert ő a PATAK. Addig-addig ügyeskedett, amíg tüntetően sikerült magát eltorlaszolnia a folyótól. Az őt tápláló erecskékből egy ideig még dacosan duzzadt, aprócska tóvá vált, azt gondolta, hogy na tessék, megmutatta, ő igenis, tényleg valaki.
Telt-múlt az idő, de a folyóból felúszó halak fickándozásának hiányában élmény és kaland nélkülinek érezte magát. A kis tó, vagy inkább pocsolya, amit létrehozott elalgásodott, élettelenné vált hatalmasan hömpölygő és erőt sugárzó társa nélkül. A föld mélyének forrásai is inkább elkerülték és más utakon jutottak el gondviselőjükhöz, a folyó szerető ölelésébe. A nyári tikkasztó nap végül teljesen kiszárította, vékonyka medrét benőtte a sás, a fű, a természet terjeszkedő élni akarása.
Tanmesém a politikai közéletünk ellenzéki oldalának görbe tükre. A mindenáron való különállás, a saját medrében haladó többség negligálása nem más, mint a baloldal külön utas kísérleteinek zátonyra futott próbálkozásai. Pedig, ha vállaltan részei lennének a folyásiránynak, ha nem elvenni, hanem hozzátenni akarnának a választásokon elrendelt politika irányvonalához, akkor együttesen úgy ömölhetnének a világ nagy óceánjába, hogy elmondhatnák, a maguk erejével hozzájárultak erecskeként, gyöngyöző csermelyként, notabene éltető PATAKKÉNT ahhoz, hogy a hatalmas mederben zúgó folyam az általuk lerakott gátló hordalék nélkül érje el célját.
Ady szavaival élve:
„Akarom, mert ez bús merészség, Akarom, mert világ csodája: Valaki az értől indul el S befut a szent, nagy Óceánba.”
Ehhez viszont a baloldalon tényleg akarásra és nem akaratoskodásra lenne szükség.
Bognár Zsolt /Parabolha/
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
