in ,

Diáktüntetésnek hazudott, megkomponált provokáció zajlik a nemzeti kormány ellen

Ellenállunk a bolsevik agressziónak

Az utóbbi hetekben elindult a pedagógustüntetések 2.0 verziója, ahol tanárokat már alig látni, ezért inkább diáktüntetésnek nevezik, és egészen formabontó módon zajlik. A legújabb akciók láttán a manapság gyakran emlegetett, a geopolitikai elemzésekben használt kifejezés, a proxyháború juthat eszünkbe. A szemünk előtt zajló eseménysor ugyanis nem az, aminek látszik, illetve aminek láttatni akarják.

Itt azért érdemes megállni egy pillanatra, és emlékeztetni egy fontos eseményre az év elejéről. Akkor jelentette be Samantha Power, az USA egykori ENSZ-nagykövete, hogy az általa vezetett USAID – ami az amerikai külügyminisztérium irányítása alatt működik – ismét aktivizálja a tevékenységét Budapesten. Mindezt nem is titkoltan azért teszik, hogy megregulázzák a szerintük antidemokratikusan működő Magyarországot, illetve az Orbán-kormányt.

Power és csapata a Biden-adminisztrációval karöltve a liberális progresszió régi harcosaként elsősorban azért elégedetlen hazánkkal, mert ellenállunk az LMBTQ-propagandának, és nem vagyunk hajlandók beállni a háború támogatóinak sorába. Egy osztrák független portálon megjelent elemzés szerint sok megfigyelő most arra figyelmeztet, hogy a USAID újraindításával az Egyesült Államok „színes forradalmat” próbál elindítani Magyarországon.

Ilyen előzmények után kezdtek bele ellenzéki képviselők a „kordonharcba”, ami azt jelenti, hogy rendszeresen felsétálnak a Várba, és a karmelita kolostor körüli építési területet elzáró kordonokat igyekeznek eltávolítani, szétszerelni. Egy darabig ezt a bohózatba illő ripacskodást Hadházy Ákos és néhány momentumos, harmadik alabárdos szintű statiszta meg a tőrőlmetszett bolsevik Jámbor András vitte véghez. Aztán valahol, valakik kitalálták, hogy az ellaposodó jelenetet fel kell turbózni, ezért rászervezték az úgynevezett diáktüntetést. Innen kezdett igazán érdekessé válni a helyzet – vagy tán helyesebb úgy fogalmazni, hogy ekkor léptek szintet a sunyiság és az aljasság terén a mai hazaárulóink, a dollárbaloldal és külföldi megbízóik. A minden részletre kiterjedően megtervezett akciókban ugyanis a főszereplők többségében 18 év alatti fiatalok.

A néhány száz résztvevő a teljes hazai tanulóközösség elenyésző része, a töredék töredéke, a balliberális, globalista média és a dollárbaloldal mégis nagyszabású diáktüntetésként próbálja eladni a közönségnek a politikai provokációt. A portálokon, televíziókban, videókban gyakran célirányosan megvágott felvételeket közölnek arról, hogy „szegény ártatlan” diákokat fújnak le könnygázzal a rendőrök vagy éppen országgyűlési képviselőket vezetnek el bilincsben. Az előzmények, a rendőrök folyamatos szóbeli és tettleges provokálása, olykor rugdosása „véletlenül” lemarad a videókról.

Azt a kérdést sem feszegetik, hogy miért csuklyában, maszkban, esetenként gázálarcban vagy éppen úszószemüveget viselve indulnak el a 15–18 éves diákok egy tüntetésre, amit állítólag a pedagógusokért és a jobb oktatásért szerveztek. Arról már nem is beszélve, hogy a kormányzati rezidencia körüli építési területet elzáró kordonok elbontása mennyiben szolgálja a diákok és a tanárok ügyét.

Erre egyébként az akcióhős hangadók és a balhéra fogékony többi tüntető megadta a választ: semmi köze ennek az oktatásügyhöz, ők Orbánt, a kormányt és a Fideszt akarják eltakarítani az útból. Bárki visszanézheti a felvételeket, „mocskos Fidesz”, „Orbán, takarodj!” és más hasonló tartalmú, de nyomdafestéket nem tűrő obszcén szlogeneket harsogva támadtak a kordonokra és a rendőrökre.

Azt az apróságot azért a választójoggal még nem rendelkezőknek is illene észben tartani, hogy a magyar emberek nagy többsége ennek a kormánynak és a mögötte álló pártoknak szavazott bizalmat zsinórban negyedszer kétharmados felhatalmazással. Ráadásul a friss közvélemény-kutatások – a baloldalhoz közel álló intézeteké is – azt mutatják, hogy ma még nagyobb arányú győzelmet aratnának a kormánypártok. Ezek fényé­ben egyszerre követelni demokráciát, illetve a hatalmas társadalmi többséggel támogatott kormány eltakarodását a sületlenség csúcsa, a teljes abszurditás. De nem elsősorban a tinédzserkorú diákok a felelősek a totális zűrzavarért, ami a fejükben van, hiszen felnőtt emberek, parlamenti képviselők adják nekik a szellemi muníciót vagy inkább a bornírt demagógiát.

A diákokat feltüzelő politikusok és néhány kiválasztott, hangadó fiatal egy felépített akciósorozatot hajtanak végre lépésről lépésre. Nyilván puszta véletlen, hogy az ex-SZDSZ-es háttérember, az amerikai nagykövetséggel rendkívül jó kapcsolatot ápoló Somogyi Zoltán éppen a napokban vitte „osztálykirándulásra” a tüntetőket megafonnal irányítgató Lilikét és néhány pajtását.

 

Az sem lehet szándékos, hogy éppen 18 év alatti fiatalok, valamint parlamenti képviselők állnak a „frontvonalban”. Előbbiek még nem büntethetők, utóbbiak pedig mentelmi joggal rendelkeznek. Ami még fontosabb: ők azok, akikkel igazán erős képeket tudnak prezentálni. A cél az, hogy olyan felvételeket küldhessenek el a nemzetközi sajtónak, amelyek bizonyítékul szolgálhatnak arra a tizenhárom éve sulykolt baloldali toposzra, hogy Magyarország antidemokratikusan működik, itt dúl az orbáni önkény. A kordonba csimpaszkodó, a rendőrökkel szándékosan fizikai kontaktust kereső, esetenként nekik támadó politikusok pontosan tudják, mekkora hazugság mindaz, amire hivatkozva Brüsszel évek óta vegzálja hazánkat, és amiért visszatartja a nekünk járó pénzeket. De a megbízást teljesítik, a dollárokért meg kell dolgozniuk.

Igazi bolsevik típusú, a mai újmarxisták nemzetközileg szabványosított módszertanát és eszközrendszerét alkalmazó, felforgató célú akcióról van szó. Azt persze ők is tudják, hogy ezzel kormányt buktatni nem tudnak, de sztorikat kell kreálni annak igazolására, hogy miért kell büntetni a magyarokat. A bűnünk az, hogy a nyugati elittel szemben mi nem csak lesütött szemmel merjük vállalni a nemzeti identitásunkat, mert nem bégetjük birkaként a nyugati fősodorral együtt a woke őrültek dogmáit, és mert nem vagyunk hajlandók elfogadni a természet alapvető törvényeit is tagadó, laposföld-hívőket megszégyenítő, ostoba genderideológiát. Aktuálisan pedig legfőképpen azért, mert nem hiszünk a háborúban, hiszen az semmit nem old meg, millióknak okoz szenvedést, egész Európának súlyos károkat, míg másoknak – spekulánsoknak, bűnözőknek és néhány globális cégnek – óriási hasznot hoz.

Nekünk egyáltalán nem szívügyünk Oroszország, elítéljük az Ukrajna elleni katonai agressziót, de az alapvető gazdasági érdekeinkről nem mondhatunk le. Mi a háború kárvallottjainak térfelén állunk, ezért is akarunk békét mielőbb. És van még egy nyomós okunk: mert keresztények és jóakaratú emberek vagyunk.

A progresszív liberális és újmarxista ideo­lógiai gyarmatosításnak ellenállunk, érkezzen az bármilyen álruhában, akár mézesmad­zagot húzva vagy éppen nyomásgyakorlással. A szovjet megszállás és kommunizmus évtizedeiben terjedt egy frappáns mondás: „Ne félj, pajtás, nem tart ez örökké, százötven év alatt sem váltunk törökké!” Ezt jó lesz, ha megjegyzik mindazok, akik a magyar nemzeti lét megszüntetésével próbálkoznak.

 

 

 

(Kis Ferenc, magyarnemzet.hu)

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

A jobboldali fehér holló újra megszólalt – Rendkívüli tanmese az ellenzékről

Párhuzamos György 444-es prodzsektje csődbe ment? Itt a vége, bezár a bazár?