in ,

A Jobbik tovább tekeri a szopórollert – A Jobbik egyetlen dokumentumot sem tudott benyújtani, ami igazolná plakátkampánya jogszerűségét

maguknak keresték a bajt

A Jobbik egyetlen dokumentumot sem tudott benyújtani, ami igazolná plakátkampánya jogszerűségét

 

Közleményt adott ki az Állami Számvevőszék, melyben azt írják, ismételten felszólítják a Jobbik elnökét, hogy az ÁSZ folyamatos rágalmazása, és a közvélemény félrevezetése helyett, hozza nyilvánosságra a párt 2015-2016. évekre vonatkozó gazdálkodására, valamint a 2017. évi plakátkampányára vonatkozó dokumentumokat, amelyeket a hatályos jogszabály ellenére nem adott át a számvevőszéknek. Bizonyítékokkal támassza alá, hogy a párt nem fogadott el tiltott vagyoni hozzájárulást. 

Felidézik, hogy csütörtökön vették át a Jobbik Magyarországért Mozgalom ellenőrzéséről szóló észrevételeket, amelyeket mihamarabb megválaszolnak. Továbbá várják a további hat ellenőrzés alatt álló párt észrevételeit is.

A közvélemény félrevezetése és az ÁSZ politikai indíttatású támadása helyett, vessék össze a saját gazdálkodási gyakorlatukat a hatályos jogszabályi előírásokkal, és ez alapján reagáljanak az ÁSZ ellenőrzési bizonyítékokon alapuló megállapításaira – fogalmaznak.

Megjegyzik, hogy a Jobbik észrevétele sem tartalmaz  semmilyen az ÁSZ ellenőrzési jogkörébe tartozó ellenőrzési bizonyítékot,  sem a 2010-es kampányelszámolásokkal, sem pedig a saját 2017. első félévi plakátkampányával kapcsolatban.

Az Állami Számvevőszék kizárólag a pártok elszámolására vonatkozó dokumentumok, adatok tekintetében rendelkezik ellenőrzési jogosultsággal. Ismét kihangsúlyozták, hogy a Jobbik ellenőrzése esetében mindenben a hatályos törvényi előírások szerint, alkotmányos kötelezettségeinek megfelelően jártak és járnak el.

Emlékeztetnek, hogy 2014. január 1-jével módosult a párttörvény tiltott támogatásokra vonatkozó szabályozása.

A módosítást megelőzően a pártok szabályozott módon szinte „bárkitől” fogadhattak el vagyoni hozzájárulást, így a jogi személyektől, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságoktól és magánszemélyektől is. A módosítás következtében azonban 2014. január 1-től tilos a jogi személyektől, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől, más államtól, külföldi szervezettől és nem magyar állampolgár természetes személyektől származó vagyoni hozzájárulás elfogadása.
A törvény arról is rendelkezik, ha a párt részére a vagyoni hozzájárulást nem pénzben nyújtották, köteles annak értékeléséről (értékének meghatározásáról) gondoskodni. Ha a párt a vonatkozó rendelkezéseket megsértve tiltott, nem pénzbeli hozzájárulást fogadott el, annak értékét az Állami Számvevőszék állapítja meg.
így került kiszámításra a Jobbik által rekordbírságként emlegetett 330 millió forintos összeg.
Kijelentik, hogy az ÁSZ a magyar jogállamiság egyik legfontosabb garanciális intézménye, így a minden alapot nélkülöző, de az ÁSZ-szal szembeni közbizalom aláásására alkalmas kijelentések, az ÁSZ jó hírnevét sértő politikai nyilatkozatok és valótlanságokat tartalmazó közlések a magyar demokratikus jogállam alapjait veszélyeztetik.
A Jobbik után ellenőrzései sorában az ÁSZ további négy párt esetében állapított meg tiltott pártfinanszírozást. Az LMP, az Együtt, a Párbeszéd, és a DK esetében 5-10 millió forint között állapították meg az ilyen módon elfogadott, gy visszatérítendő támogatás összegét.
(pestisracok.hu)

 

A liberális támadás nem áll meg. Orbán Viktor: A kötelező kvóta hívei márciusban újra támadnak

A HVG meging hazudik és sivalkodik: A HVG szerint óriási dráma, hogy a tapolcai gyerekeknek végig kellett nézni a disznóvágást