Támogatás
szombat, október 12, 2024
Támogatás
Támogatás

A gombszemű Udvari bolondját jelöli frakcióvezetőnek a Jobbik

a
0 komment 1 megtekintés

Csúfos bukás lett a Jobbik számára az EP-választás, egyetlen mandátumot nyertek. A jelenlegi frakcióvezető, Gyöngyösi Márton fog kimenni Brüsszelbe, így helyére Jakab Péter kerülhet.

Sokadik pofonját volt kénytelen elviselni a Jobbik, amikor az EP-választáson a szavazatok mindössze 6,3 százalékát kapta meg. Ezzel az eredménnyel még a szocialisták is lekörözték a Jobbikot, noha egészen idáig hivatalos kommunikációjukban azt hirdették, hogy ők a legerősebb ellenzéki párt Magyarországon. Ez aztán villámgyorsasággal váltott át abba az üzenetbe, hogy a Jobbiknak már a megmaradása is „óriási siker”.

A várt három mandátum helyett mindössze egyet tudott megszerezni a párt, amelyet Gyöngyösi Márton fog elvinni. A frakcióvezetői pozíció így megüresedik, az MTI szerint pedig nem mást jelölnek a posztra, mint a párt udvari bolondját, Jakab Pétert. A párt közleménye szerint

a Jobbik megértette, mit üzentek az otthon maradt támogatói: megújulásra van szükség.

Nos, tekintve az előző megújulás „sikerét”, sok szerencsét kívánunk a hatszázalékos néppártnak!

(Forisek Ádám, 888.hu)

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.